Az utolsó bejegyzés Karácsony előtt

A bőröndök a falnak támasztva, útlevelek a kézitáskában a repjegy mellett. Csak ülünk és várjuk, hogy teljen az idő. A szívünk ver, a tenyerünk izzad, már a hasam is megfájdult, és nem tudom, hogy sírni lenne kedvem, vagy nevetni. Holnap Karácsony, és úgy érzem, ilyen csoda még nem történt velem. Mintha csak arra várnánk, hogy a Menyország kapuja megnyiljon nekünk. Nem tudom leírni, és elmondani sem, hogy mi vár minket Otthon, de valami olyasmi lesz, amiért csak köszönettel tartozom az Istennek, és amiért nem lehet elégszer hálát adni. Hazamegyünk.

No. 7.

Tegnap este egy borítékot találtam a földön, valaki bedobta az ajtónkon levő résen.

Annyi volt ráírva, hogy a 14-esnek. (Mi vagyunk a 14-es lakás)

Benne egy karácsonyi képeslap, kiskutyussal meg cicussal.

A szöveg a következő:

"to no. 14.

Merry Christmas

No. 7."

Hogy ki a fene lakik a 7-esben, fogalmam sincs. Eddig azt se vettem észre, hogy van ilyen számú ajtó. Hogy miért kaptuk a lapot, arról sincs fogalmam.

Talán hálásak, hogy a felettük lakó "Szomszédgyerek" végre nem dorbézol, és így akarják hálájukat kifejezni...Mindenesetre talán összeszedjük magunkat, és válaszul kemény megerőltetéssel képesek leszünk megírni a következő lapot:

"to no. 7.

Merry Christmas

No. 14."

A jó öreg Kevin...

Ma reggel 7 óra előtt újra felbukkant nálunk Kevin Spacey. Rozzant kis cuccában, sityakkal a fején, kapcsolatunk egyre vadabb vizekre sodródik. Míg eleinte egy pillantásnyi időt se tékozolt rám, annak ellenére, hogy beszéltem hozzá, ma szavak nélkül két alkalommal is rámpazarolta idejét sokatmondó tekintetével, sőt egyszer még 30 fokos szögben el is kellett fordítania ehhez a fejét.

Felhevült hangulatom ellenére szememmel válaszoltam fel nem tett kérdésére: "Nem lehet édes, én már férjnél vagyok..." Ezután még hallottam Marina orosz nyalizós akcentusát, amint boldog karácsonyt kíván neki, de Kevin csak komótosan elbaktatott a kávéjával.

Hihetetlen, hogy mik történnek, de szerencsére szegény Ákosom nem vett észre semmit, mert mindig azt hiszi szegény Kevinre, hogy csak egy csöves a parkból...

kirakat

Megláttam egy könyvet a kirakatban. Anatómiai rajz iskola angolul. Minden hajnalban szemeztem vele, de mivel állandóan késében vagyok, sose álltam meg...kivéve egyszer Milne Micimackójáért. Tegnap reggel nem érdekelt az idő, és megálltam. Addig nézegettem, míg a szemem a szerzők nevére akadt. Ebben az idegen országban hirtelen összezavarodtam a nevek láttán. Magyar könyv volt. Magyar! Hazarohantam, hogy végigböngésszem a neten, de otthon nem lehet kapni. Londonban igen. Erre mit mondhatnék? Semmit. Megyek és megveszem.

to Suzannah

Ma egy 50-60 év közötti öltönyös (én csak öltönyösöknek hívom azokat az angolokat, akik állandóan öltönyben járnak) törzsvendég egy borítékot adott át nekem Suzannah felirattal. Csak azért Suzannah, mert mindig ezt ordítják nekem a többiek, mivel senkit nem érdekel. Szóval kaptam egy borítékot. Benne egy képeslap, mellette egy ajándékutalvány.

A képeslapon ez állt:

"Your smile and lovely face really make a big difference to my day!

Dear Suzannah,

Please accept this card and small gift for making me smile in the mornings - even though I don't go beyond a tall skinny latte!"

Merry Christmas and Happy New Year!

Best Wishes

Andrew"

:)))))))))))

Feketék az éjszakában

A természet talán nem véletlenül ajándékozta meg őket ezzek a képességgel: láthatatlanság a sötétben. Rengeteg előnyt nyújt számukra - nem akarok én ezzel semmi negatívumra célozgatni, nem vagyok én fajgyűlölő, vagy mi...

Talán élvezték is ezt a szerepüket itt a nagyvárosban, de egyikük sem sejtette ennek a hátrányait.

Hajnalban a buszsofőr őrölt módra nyomja a gázt...akár fekete, akár fehér, akár sárga, akár valami behatározhatatlan színű. A szerencsések, akik időben leintették, kimentek 10 perccel hamarabb a buszmegállóba, álmosan figyelnek ki az ablakon, de nem tűnik fel semmi. Nekem se szokott. 

Egy alkalommal egy megszokott egyenes szakaszon száguldottunk a hajnali őrületben, ahogy minden reggel, és ahol soha nem áll senki, mikor a sofőr felvágta a fényszórót....ezt ugye nem szokás városon belül, de hamarosan megértettük miért tette.

Ezen a hajnalon a fényszóró sugarában valami szokatlan bukkant elő. Ha valaki vetett egy pillantást a mindig üres buszmegállóba, a tábla tövében egy fekete ember állt. Fekete sapkában, fekete kabátban, fekete nadrágban, és fekete cipőben. A keze merölegesen, mozdulatlanul kitartva testétől, jelezve, hogy álljon meg a busz. Meredt tekintete minden reggel végignézte, ahogy a busz elhalad mellette lassítás nélkül, és feketén állt tovább kitudja meddig...talán amíg megvirradt.

De ezen a hajnalon ő is látható volt, igaz, még így is koncentrálni kellett, de Ő ott állt, meredten, ahogy minden reggel szokott. És a busz megállt, és ő felszállt a buszra, és ezentúl ő is nézte, hogy hagyjuk ott a többieket a buszmegállókban.

Aztán később se bízott semmit a véletlenre. Másnap reggel ugyanígy találtuk őt a buszmegállóban, meredt tekintetével és meredt karjával, amiben egy fehér zacskót szorongatott.

Szomszédgyerek vs. Mi /2.rész

Tegnap éjszaka kapcsolatunk új dimenzióba lépett. 

Szomszédgyerek nyomta azt a változatos zenét, ami a canabis-kultúrának nagyon kedvez. Egy darabig tűrtem, füldugóval a fülemben, és próbáltam nem arra gondolni, hogy másnap 4-kor kell kelnem. Fél 11-kor azonban a hangosodó lüktetés hatására olyan düh borította el az agyamat, hogy nem haboztam a tettek mezejére lépni: felébresztettem Ákost, hogy hívja a zsarukat.

Ő nem volt épp harcra kész állapotban, de hamarosan már kabátban indult a szomszéd ajtó felé. Anyjuk nyitott ajtót, lent ült a 2 lányával, míg fia fent tombolt, és Ákos kérésére tehetetlenül nézett, hogy ö nem tud mit tenni, és gépiesen ismételte Ákos mondtatát lányainak, egyes szám harmadik személyben: "He's fucking angry..."

Ákos állt az ajtóban a kabátjában a zilált hajával válaszra vára, de anyjuk csak nézett. Végül a kommunkikációnak az "I'm calling the police" mondat vetett véget.

Ákos visszajött, és épp meg akartuk beszélni az eseményeket, mikor kopogtak az ajtón...A szomszédgyerek volt az másik két társával.

Ott állt a három csenevész drogos DJ-növendék az ajtóban, hogy hát ezt beszéljük meg, és ne haragudjunk, meg hogy ő James, és DJ, és fiatal meg blabla. Asszem nem is a csendháborítás bűne hajtotta őket hozzánk, hanem ha meglátják, hogy füveztek, a zsaruk szétkapják őket, és tuti nem éjszakáznak otthon.

A másik kettő meg csak állt mögötte a kitágult pupillájukkal, mint két ...

Hát ennyi volt a napi meccs, hogy ez a hatás holnapig kitart-e, nagy kérdés.

Szomszédgyerek vs. Mi

Szomszédgyerek: Az angol társadalom azon rétegébe tartozik, akik miatt szükség van ennyi bevándorlóra, hogy ne menjen csődbe Nagy-Britannia gazdasága. Azért dolgozok, hogy ö se halljon éhen, és ebből ő egész jól megél, ha ennyi füvet tud a segélyéből szívni. A gond az, hogy DJ-nek képzeli magát, és úgy érzi esténként tud kibontakozni.

Mi: Szittya magyarok...akik néha hajnal 4-kor kelnek, és nem szeretnek éjfélkor arra ébredni, hogy a monoton ritmustól mindjárt kiszakad a fal.

A harc: Eszközei kegyetlenek. Többféle variáció volt, eddig még az 1-es fokozaton nem léptünk túl. Az elsödleges fegyver a tisztaságszeretetünkkel van szoros összefüggésben. Hozzávalók: porszívó a megfelelő időzítéssel.

Egész hatásos reggel a megfelelő falnak támasztva bekapcsolva hagyni, de Ákos továbbfejlesztette ezt, mivel mögötte hatalmas történelmi tudás van, a különböző kínzási módszerek ismeretével.

Tehát a porszívó-dolog lényege, hogy mikor az áldozat a mélyálomból hajnali 9 órakor az éktelen magas visító hangra riad fel, és mire magához tér, hogy kikeljen az ágyból falat verni, kikapcsoljuk. Ezután meg kell várni, amíg a szomszédgyerek visszaalszik megnyugodva, hogy csend és béke veszi körül, és nem hasad szét a feje a másnaposságtól, a porszívó újra felvisít. Ezt többször egymás után kell ismételgetni, amig végleg fel nem kell a hosszas szenvedés és reményvesztés után.

A további haditervek még kidolgozás alatt...

London

-1 fok, London, tele bevándorlókkal, zöld fűvel, és kopasz fákkal, szürke színekkel, és szürke emberekkel a szürke épületek között. Mindjárt Karácsony, és semmi más nem tartja bennem a lelket, csak az, hogy megyünk haza, egy másik világba, ahol az otthonon kívül semmi sem vár, mert valakik el**rták. És még ez se számít, csak az otthon melege, és a szeretet, ami vár...

A házikó

Íme a házikó, ahol élni szeretnék. Vagy valami hasonló. Amiért szenvedünk, mint állat, DE minimum ennyi fa lesz körülötte, NO szomszédok, csak 2 német dog, és a kis Zsuzsikák és Ákoskák fognak futkározni a tornácon, és ott fogunk üldögélni hallgatva a zuhogó esöt, vagy nyáron szürcsölve a limonádét, és átugrok a szüleimért, hogy ök is szürcsölgessék a limonádét a tornácunkon...
És tényleg elhiszem, hogy ez valósággá válhat, és mivel elhiszem, ezért az is lesz! :)