2008. február 16., szombat

Az élet nehéz

Figyelmeztetés!
A leírt történet NEM igaz eseményeken ALAPSZIK, mert ez egy IGAZ TÖRTÉNET.
Berta nyíregyházi lakos, harmicakárhány éves, férjnél van , 2 gyerek.
Telefonál 5 után Londonba Zelmának. Zelma dolgozik, és még fog is magyar idő szerint 8-ig. A telefon otthon. Zelma egyik barátja, Ákos felveszi. Berta nagyon izgatott, mert Budapesten van, és majdnemhogy követeli Zelmát, aki 25 éves londoni lakos, egyedülálló, félmillió forint adóssággal.
Bertának szállás kell éjszakára Budapesten. Szeretné, ha Zelma szerezne neki szállást a teológián. Ákos felajánlja, hogy átadja az üzenetet, de Bertának nem tetszik, és ingerülten mondja, hogy az már késő, akkor ő már mit kezdjen vele, nem kell visszahívni. De azért még bepróbálkozik Ákosnál, hogy ő nem tud-e szerezni neki, merthogy ő a Zelma barátnőjének a férje. (Az összefüggést én se értem) Egy a vége, Berta megsértődve lerakja a telefont.
Magyar idő szerint fél 10-kor csörög a telefon. Berta az. Mégiscsak kell szállás. Berta a férjével, kocsival vannak Pesten, és én ugyan nemtom mit csinálnak, de lehet hogy az autóban ülnek, és várják, hogy megcsörrenjen a telefon, és valaki azt mondja, hogy gyertek, nálam van hely…ráadásul ingyen. Nem tudom, mi a foglalkozása Berta férjének, lehet éppen ügyeletes balfasz. Ez esetben a történet érthető.
Zelma lázas kapkodásba kezd, sűrű jajjjistenem-ezgetés és kéztörgelés közepedte, hogyan szerezhetne Bertának szállást, aki Magyarországon van, 2 óra alatt hazaérne autópályán, és van egy férje, aki lehet épp ügyeletben van…és harmicvalahányéves. Vagy kituggya…
Zelma leül az internethez(mert a teológia már zárva van, szoval kiesett), és lázasan keresi a magyarországi lapokat, vmelyiket angol nyelven is. Sikerül találnia párat, aztán telefonál Magyarországra.
Az egyik hotelben van is hely, de 10ezer forint lenne 2 főnek, az meg sok, mert ugyan van pénze Bertának, de annyit nem szeretne fizetni, ezért Zelmának olyat kell találnia, ami csak 5ezer forint 2 embernek. Most meg kell jegyeznem, 2008-ban vagyunk.
Szóval a telefonnál tartottunk. Az utolsó hotel élő vonalban közli, hogy a kapukat már bezárták, de hajlandó kinyitni, és hogy akkor kell-e a szoba.
Berta elbizonytalanodik, és közli a recepcióssal, hogy még nem tudja, mert a barátjainak keres, akiknek nincs most telefon-alkalmatosság a közelben. Még mindig 2008-ban vagyunk.
Ezalatt Berta és a férje ülnek a kocsiban csodára várva. Zelma már hivja is őket…jah, akkor mégis van telefonjunk…mostmár magam sem értem. Mindegy.
Kicsörög. Berta felveszi. Zelma közli a jóhírt, hogy van egy szálló, akik hajlandóak kinyitni a kaput, de Berta sokallja az árat. Ő inkább ingyen szeretne, és megkérdezi Zelmát, nem aludhatnának-e egy barátjánál vagy rokonánál…(a telefonbeszélgetést Zelma fizeti) Végül kierőszakolja Zelma áldását, hogy felhívja Zelma egyik legjobb barátját, Anettet, aki fiatal házas, és Pesten lakik, hogy ottaludjon.
Később Zelma elbizonytalanodik, és visszahívja Bertát, hogy inkább mégse hívja fel Anettet, mert már pofátlanság lenne este 10-kor. Hogy mi történik a telefonban, nem tudjuk, de Zelma, akinek fél millio forint adóssága van, felajánlja, hogy kifizeti a hotelszobájuk felét, mert Berta annyit nem akar fizetni.
A további események homályosak, de végkifejlet megállja a helyét.
Zelma végül lerakja a telefont. Hogy mi lesz Bertáékkal, azt még Zelma se tudja, mert Berta és a férje ott ül a kocsiban a teológia parkolójában, szerintem már a Jóisten se tudja mire várva. Lehet épp ügyetelben vannak.
Aki nem hiszi, járjon utána...Talán még megláthatjátok az elkeseredett házaspárt egy kocsiban ülve, várva, hogy mi történik...egy teológia parkolójában...

2008. február 9., szombat

Felnőni

Amikor gyerek voltam, szerettem rajzolni, énekelni, kitalált történeteket gyártani, vajas kenyeret enni az utcán a napköziből hazamenet mézzel vagy savanyúkáposztával.

Lehettem volna festő, énekes, író, vagy akármi más. Aztán az évek során az embert meggyőzik, hogy te nem tudsz rajzolni, nem tudsz énekelni, amit írsz, az nevetséges, és nehogymár az utcán egyél vajaskenyeret. Szép lassan lemondunk az álmainkról, mert kell egy tisztességes munkahely, és leszel tanár, könyvtáros, bérelszámoló, könyvelő. Ha arra kerül a sor, hogy rajzolj valamit, hevesen tiltakozol, hogy te nem tudsz, összeszorul a gyomrod, hogy hu most ki fognak nevetni. Ha arra kér valaki hogy dúdold el a kedvenc dalodat, inkább elmondod a szövegét, vagy körülírod, csak nehogy meghallják a "rettenetes" hangodat. Elfelejtjük, hogy milyen jó érzés volt megragadni az első zsírkrétát, és beleszarva a világba (vagy a pelenkába) rajzolni. Miért nem csináljuk most azokat a dolgokat, amik örömet adtak nekünk? Illetve mit csinálunk helyette? Megnézem a TV-t...ahol mások csinálnak valamit. Vagy nekem most takaritanom kell, meg sokat dolgoztam, stb.

Szép lassan a társadalom beigazított minket a szürkeségbe, ahonnan többé nem merünk ellenszegülni. Te nem vagy képes többre! Miért akarnál újra rajzolni, mikor mi évtizedeken keresztül elértük, hogy azt hidd, nem vagy képes rá. Talán megpróbálod...nem fog menni. Miért? Mert évekig nem fogtad meg a ceruzát, nem hallattad a hangod, nem csináltad azt, amit gyerekként ösztönösen akartál. És újra visszamélyedsz, hogy hát ez nekem nem megy.

Milyen jól ki van ez találva. Kitörési esély nulla.

Felejtsd el a gyerekkori önmagad, tele vágyakkal, reményekkel és hittel. Ébredj fel, az nem volt a valóság...csak egy gyerek voltál...

De mi van, ha pont most vagyok a legnyomorultabb, és gyerekként tudtam azt, hogy mi a jó nekem? Csak beilleszkedtem egy társadalomba, lemondva mindenről, ami önfeledt nevetést adott.

Én nem akarok nem énekelni és nem táncolni, és elrejtőzve a világ elől, a kudarctól rettegve lemondani az életemről.

Én most meg fogok próbálni élni!

És ha nem sikerül? Ha kinevetnek az álmaimért, vagy azért, mert felfedem a vágyaimat, ha nem leszek elég jó azokban a dolgokban, amiket szeretek csinálni, vagy mert csak ákombákom lesz a rajzomból???


Hát... akkor vajaskenyeret fogok enni az utcán. Mézzel vagy savanyúkáposztával.