2008. július 29., kedd

A hülyéket mindig várják

És a sok hülyét tárt karokkal, nyitott ajtókkal várják. Mert ez az élet. És fel se fogják, hogy belépnek rajta, neked meg már kopogtatni sincs kedved. Van ez így.
Lehet értetlenül nézni, vagy toporzékolni, vagy már semmit se csinálni, csak nézni, ahogy a hülyék mennek, a másik hülye ajtót nyit, aztán meg sír, és fogod a fejed, hogy MIÉRT???
Aztán leülsz, gondolkozol, és hiába töröd az agyad, minden ugyanúgy marad, nem változik semmi, miért pazarlod az idődet?
Valamit tenni kell. Megvárod, amíg neked is jut hely a sok hülye után, vagy egyszerűen csak elfogy a türelmed, félretolod a hülyéket, és berúgod az ajtót, vagy csinálsz magadnak egy másik ajtót.
Hm...milyen bölcsen hangzik az utolsó variáció...ugye?
Nekem nincs ehhez fám. Még. Úgyhogy most megyek, és berúgom az ajtót.

2008. július 9., szerda

A dög

Sose tudhatod mikor és hol milyen veszélyek leselkednek rád. A legártatlanabb helyen is előbbukkanhatnak, a legunalmasabb pillanatban is sokkolhatnak, a legidillibb szituációkat is rémálommá változtathatják. A kék ég hirtelen elsötétül, és kész, nincs menekvés. A lábad a földbe gyökerezik, a pillanat óráknak tűnik, és mikor azt hinnéd, hogy már vége, hirtelen arra eszmélsz, hogy még felsírsz éjszakánként a sokkhatástól.

Valahogy egész nap éreztem, hogy óvatosnak kell lennem. Azt hiszem az érzékeim folyamatosan nyomták a vészriadót, és igyekeztem is hallgatni rájuk. Olyan szinten, hogy amikor munka közben WC-re mentem, még az ajtót is lassan, óvatosan nyitottam ki, nehogy valakit ott találjak, aki elfelejtette bezárni belülről.

Már a nap végefelé jártunk, alig 1 óra maradt hátra a munkából, mikor megjelent a főnök és nekikezdett takarítani, mert hogy jön a főnöke lecsekkolni a boltunkat, minden rendben van-e.

Mindenki elkezdte ellenőrizni a számlálóját a tejnek, törlőkendőknek, filterkávéknak, a 10 perces takarításnak, hogy mennyi van még hátra, egyáltalán működik-e a számláló. Aztán gyors takarítás, éppen ki mit tud.

Mivel a nagyfőnök először mindig a Wc-be megy be, és általában senkinek nem jut eszébe ez, felkaptam egy fertőtlenítőt, meg egy tekercs papírtörlőt, és irány a retyó, ugyse kell nagyon mit csinálni, mert hozzánk kultúrált emberek járnak. Egyetlen szabad helyünk se volt, az emberek kérdezgették, hogy van-e még több székünk, nem sok esélyt láttam rá, hogy a Wc-nket nem használja senki.

Sietek, nézem a jelzést, piros-e a kilincs alatt, foglalt-e. Ritka pillanatok egyike, nincs bent senki. Feltéptem az ajtót, és ha még hihetünk a varázslatokban, valaki a fagyasztás cselét alkalmazta rajtam, mert úgy maradtam abban a helyzetben.

Fertőtlenítő a kezemben, papírtekercs a hónom alatt, remélem, hogy csak 2 másodpercig tartott a dolog, mert nekem időmegállásnak tűnt.

Velem szemben 3 lépésnyire a Wc. A jó tágas helynek köszönhetően szépen be lehet látni, nem csak egy lyuk.

Velem szemben a Wc, és rajta valami. Valami meghatározhatatlan. Legalább 150 kiló, nőnemű, szétterpesztett lábbakkal terpeszkedik az ártatlan WC-kagylón, ami el is tűnt alatta. Majdnemhogy hátradőlve élvezi a kényelmet, mintha otthon ülne a fotelben, csak a Tv hiányzott. Bal keze a vaskos combján lapuló szoknyán hevert. Az ég irgalmas volt hozzám, és a szoknya csak finom lábait engedte láttatni, nem többet.

Jobb kezében pedig...kaja. Telejsen elbizonytalanodtam, hirtelen nem tudtam, hogy valakinek a nappalijába léptem volna-e be az esti film közben, vagy ajtót nyitottam a Szörny lakhelyére, aki mindig is itt élt, csak nekem nem tűnt fel.

Csak ült ott velem szemben a nagy, mindent beterítő dög. És evett.

Én már lefagytam, mire ő is elkezdte furcsállani a helytetet. Hirtelen rámmeredt, és mint egy rajzfilmben, enyhe fáziskéséssel hirtelen szemlátomást kikerekedtek a szemei. Következő pillanatban hetykén megigazította combján a szoknyát, mintha befolyásolta volna az egészet, hogy mostmár 3 centicel kevesebbet látok a lábából.

Immáron kikerekedett szemmel, megigazított szoknyával, még mindig evett.

A varázslat mintha hirtelen kiszállt volna belőlem, végtagjaim kiolvadtak, és becsuktam az ajtót. Egyen nyugodtan a szörny a maga barlangjában. Visszafordultam, és gyorsgyaloglásban megindultam az iroda felé.

A főnököm megértően felém fordult, hogy mi történt. De nem értette meg, honnan menekültem, mert amíg én -a rémségek völgyéből visszatáncolva - az élet fontos dolgait értékeltem át magamban, ő csak annyit kérdezett: "A mi kajánkat ette? Miért nem ajánlottál hozzá neki egy kávét?"


2008. július 4., péntek

Megjöttünk

London csupán 2-2,5 órára van Budapesttől. Micsoda szerencse, így legalább az utazás nem veszi ki minden erőnket, és akár másnap reggel is képesek vagyunk dolgozni, hogy maximálisan kihasználjuk a holiday adta lehetőségeket.

Délután 3-kor autó, irány Debrecen, elhagyva Felsősimát, a családot és a nyarat. Debrecen, start 4-kor, irány Budapest, Ferihegy. Autópályán hamar fel lehet érni, egyetlen apró problémát, hogy Bp-en egy újabb félóra-órát el kell töltenünk, mire kivergődünk a reptérre. Becsekkolás, várakozás, ellenőrzés, várakozás, álldogálás, óranézegetés, kijelzőnézegetés, morgolódás, 1 óra késés, nincs ülőhely, szenvedés, időtöltés, falkaparás, WC keresgélés... 2 lesz mire hazaérünk. És már megint vészmadár vagyok.

Valami csoda folytán, miután már a levegőben kellett volna lennünk, megindult a beszállás, és immáron 21.45-kor levegőbe szálltunk. Ha nincs időltolódás, tán még munkakezdésre se érek oda.

Londoni idő szerint 23.30 után kiszálltunk a gépből, csomag, busz, futás, vonat, és hajnali 1 előtt 10 perccel már a London Bridge állomásán kerestük, hogy hol jutunk ki, mert a lelkes indiai alkalmazottak már elkezdték lezárni a kapukat. Újabb idővesztés, buszlekésés, és félóra várakozás a következőre. Közben angol anyuka és apuka tolja a két kisgyerekét, apuka kezében sör, anyuka épp most végez valamivel, de már a babakocsi se elég, hogy megtartsa támolygó járását. A nagyobbik gyerek minket bámul, majd kiköpi a cumiját a földre, de nem esik pánikba, elveszi a testvéréét, az övé pedig a londoni éjszakáé.

A hangulatom mostmár nekem is megvan. 2 lesz, mire hazaérünk. Ákos nyugtat, hogy dehogyis, innen már csak 15 perc.

Jön a busz, felszállunk, minden rendben. Csak a leszállás nem. Ugyanis az éjszakai járat nem megy arra, amerre lakunk, csak részben. Gyorsan leszállunk a legközelebbnek tűnő buszmegállóban. Megpróbáljuk levágni az utat, ami persze építkezés miatt le van zárva, ugyhogy ismét egy kerülő. Igyekszünk, ahogy tudunk, majd szétesünk. De nem, nincs igazunk, a bőrönd akart szétesni. Egy kis bökkenőnél el is határozza magát, hogy Ákosnak adja a fogantyúját, neki nincs már rá szüksége. 

Nem adjuk fel, a bőröndöt tovább kell húzni, már mindjárt otthon vagyunk...2 előtt...A bőrönd tényleg fáradt. Leáll az egyik kereke. Már az utcánkban vagyunk, a bőrönd nem mozdul. Ákos a fejére teszi, utolsó 100 méter, és megvan....2 lesz 10 perc múlva, és otthon vagyunk. Csupán 11 óra volt az út.

2.00 - alvás. 5.00 - kelés, menni kell dolgozni. Frissen és üdén.

Megjöttünk.