Óév - Újév

Soha életemben nem éreztem a különbséget két esztendő között. Hogy valami más kezdődne.

Miért is? Minden nap csak a másiknak a folytatása. Ezért nem jelentett vízválasztót a Szilveszter vagy az Újév.

Egészen tavalyig. Tavaly ilyenkor rettegtem. Rettegtem a 2013-as évtől. Mert tudtam, hogy mi vár ránk. A végét nem, de a kezdetét igen. Rettegtem, hogy, ez az év megváltoztatja az életünket, és nem a jó irányba.

Hogy itt vége lesz mindennek. Szörnyű érzés volt ilyen rémületben élni, tudván, hogy semmit, de semmit nem tehetek az ellen, ami jönni fog. Márpedig jönni fog. És én ott állok, felkészületlenül, mert felkészülni nem lehet, és várni, hogy most belepusztulunk, vagy megmaradunk.

Rengeteget álmodtam özönvízzel, jött a hullám, és vártam a halált. Elsodort, de mindig felszínre kerültem. Talán jel volt, talán a hitem maradványa pislákolt álmomban.

Véget ért ez az év is. És ugyan jött az ár, de mi itt vagyunk. Jött, aminek jönnie kellett. És el is ment.

Megkegyelmezett az Ég. Mert ez semmi más nem volt, csak kegyelem.

És mentünk tovább, olyan sok minden történt ebben az évben. Maradtak romok az ár után. Mert semmi másra nem tudtunk koncentrálni, csak erre az egyre. Most is vannak hullámok, most is vannak gondok, amik nyomasztanak, de hol vannak ezek az előzőhöz képest?

Most, hogy ezt az évet lezárjuk, lezárok vele minden aggódást, és mindent, ami felőrölt. Összetakarítom a romokat szépen, és új világot teremtünk.

A családomra fogok koncentrálni, minden más gondot, ami nyomaszt, most félreteszek.

Új év következik, és tudom, hogy remek év lesz. Ez is.

Karácsonyi történet

Hiába keresem a helyi újságban, hiába keresem az internetes oldalakon, nincsenek sehol.

 Talán nem véletlenül. Talán azért, hogy én írhassam meg. És ne 2 sorban, hanem azt, ami valójában történt.

Rengeteg óvoda műsoráról, felújításáról számolnak be a hírek. Mosolygó gyerekek, hiper-szuper ovik, gyönyörű ruhák, masnik, szebbnél szebb versek, díszek, dekorációk, igazi ünnep.

Mégsem teljes. Nekem legalábbis nem. Űrt érzek. Keresem a karácsony csodáját. 

És eljön az ideje az itteni ovis karácsonynak is.

Az óvoda szép és tiszta. Egyszerű berendezéssel, egyszerű játékokkal és egyszerű gyerekekkel.

Egy pici településen, ahol nincs pláza, nincs játékbolt, de még orvosi rendelő sem.

14 apróság jár az oviba. 1 csoport egyenlő az egész óvodával. Nincsenek különórák, nem tanulnak angolul.

Nem versenyeznek, hogy kinek van márkás cucca, kinek van a legjobb játéka. Én hiszem, hogy innen is vezet út az egyetemre, a "sikeres életre". Csak egy családiasabb, a világ zajától messzebb levő környezetből. 

Baromi ciki ide íratni a gyereket, ugye? Egy "tanyasi óvodába". Inkább vigyük minden nap a városba, 10-12 km-rel arrébb, mert azok "jó" óvodák. Ott lehet fizetni a sok különórát, ott lehet fizetni a csoportpénzt, ott lehet fizetni külön fotózásokért, ott megtanulják a gyerekek, hogy csak a "verdás" autó a jó autó, vagy nekem eredeti barbie-m van, nem pedig másolat.

Azt gondolom, hogy mindkét óvodának megvannak az előnyei és a hátrányai, de egyik se több vagy kevesebb a másiknál.

És majdnem nyugtáznám is ezt a mondatomat, de be kell vallanom, őszintén magamnak is, hogy talán a hétköznapokban a városi többet adhat (törődésben semmiképpen sem), de most, az ovis karácsonyok idején...ez most más. Mert valami itt most történt.

Gondoljunk csak vissza a legelső karácsonyra. Hol született meg a Megváltó Jézus? Aki hatalmasabb bárkinél ? Nem palotában, se nem templomban, nem is a városi fényekben, és nem is az urak vendégszobáiban.

Egy aprócska városkában, egy eldugott istállóban, a hidegben, a kegyetlenségben, kitaszítva szalma és állatok között.

Ilyen rideg körülmények között gyúlt fény, olyan fény, ami beterítette az egész világot, és ilyen körülmények között kaptuk a legnagyobb ajándékot.

A legszebb díszektől sem melegszik fel a szívünk, de egy apró gyertya lángjától igen.

Nekem ezektől a gyerekektől felmelegedett.

Az elhagyatott iskolába mentek át műsort tartani, hogy legyen elég hely a vendégeknek. Tele lett a terem.

Zengő énekszóval jöttek be bátortalanul a kopott falak közé, aztán felcsillantak az arcok, mikor meglátták a sorok között anyukájukat, szeretteiket, és boldogan integettek nekik.

Nehezen tudtam figyelni, mert az enyém elszaladgált közben, én meg videózni-fotózni próbáltam, mégis valami maradandót kaptam.

A gyerekek gyönyörűek voltak, és egytől-egyig a karácsony csodája ragyogott vissza az arcukról.

Az ártatlan mosolyuk, a kedves kis hangjuk, szépen felöltözve, karácsonyi dalokkal-versekkel, jelmezbe öltözve, szerényen a kis Jézus bölcsőjénél.

És tényleg ott álltak. Jézusnál. 

Lehet, hogy ők nem tudnak úszásra járni, lehet, hogy nekik nincsenek különórájuk, lehet, hogy őket sokan lenézik azért, mert nem városi óvodába járnak, de tanulnak, énekelnek, fejlődnek, és szeretetet kapnak.

De nem is az a legfontosabb.

Hanem az, hogy én ott és akkor elhittem, hogy abban a pici bölcsőben, kis apróságokkal körülvéve, tényleg a Megváltó született meg.

Ez a karácsony csodája, amit senki nem vehet el tőlük, és amit nem lehet kiérdemelni, csak ajándékba kapni.

Köszönöm, hogy láthattam ezeket a ragyogó gyermekarcokat, és én is részese lehettem a csodának.

Mindenkinek hasonló, meghitt, igazi karácsonyi ünneplést kívánok odahaza azzal a szerény kis fénnyel, ami minden emberhez eljut, megállíthatatlanul...

A fülgyulladás jótékony hatásai

Mert azok is vannak ám neki!
Nem gondolnánk, ugye? Főleg akkor nem, amikor üvölteni tudnánk az éles fájdalomtól, pláne, ha mindkét fülben jelentkezik. Amikor kiátkoznánk a gyógyszer alkotóját, hogy csak 4 vagy 6 óránként lehet bevenni a következőt, és azon gondolkozunk, hogy inkább pukkanjon szét a májunk gyógyszertúladagolástól, csak ez a fájdalom múlna már el.
És amikor már azt hisszük, nem lehet rosszabb, jön egy nyilallás...és még egy, mi pedig bénultan állunk, roskadunk, befelé üvöltünk, miközben már azt se tudjuk, hogy a fülünk, a szemünk, az állkapcsunk, vagy az egész fejünk fog szétdurranni.
Nos, fő a pozitívum, keressünk a rosszban a jót, lássuk a fülgyulladás pozitívumait!

Idegrendszer:
Mivel a füled be van dugulva, vagy gyógyszeres géz van benne, legjobb esetben mindkét füleden párakötés, így fele annyit se hallasz meg a körülötted levő dolgokból.
Eleinte ez nagyon idegesíteni fog, de 1-2 nap múlva (amikor enyhül a fájdalom) rájössz, hogy ez egy áldás. Mire már mindenki a plafonon van, te értetlenül, és kiegyensúlyozott nyugodtsággal nézed őket, mivel fogalmad sincs, hogy miről van szó.
Vagy este a gyerekek üvöltéséből csak a felét hallod, ami teljesen elég, de mégsem húzod már fel magad, hisz eddig 50-szer hallgattad meg, hogy milyen csokit vegyél MOST, de bedugult füllel ezt csak kb 20-szor kell meghallgatnod, és mivel rutinos vagy, ez már meg se kottyan.
Az idegrendszered egyensúlya pár napon belül tökéletesre áll be, nem kell a MagneB, se nyugitea, és a hatás garantált mindaddig, amíg a hallásodat tökéletesen vissza nem nyered. (Ez jó esetben hetekig elhúzódik)

Látás:
Látásod erősen fejlődik ezalatt a pár nap alatt. Főleg ha muszáj autóba ülnöd. Mivel nekem 12km-re van a kórház, ahova be kell járnom, és 2 üvöltő kölök vár, nincs más megoldás, autóba kell ülni.
Vezetni süketen....hát...nem túl jó. Ilyen mértékben még sosem használtam a tükröket, és csupán 3-szor fulladtam le egy hét alatt, mert annyira meg voltam szokva, hogy a fülemre hagyatkozok sebesség váltáskor. Egy idő után megpróbálsz mindent a látásoddal helyettesíteni.
Hamar kifejleszted a szájról olvasás képességét is. Tehát új képességeket szerzel.

Társas kapcsolatok javulása:
Az első napokban lehet, hogy romlás áll be, mert totál haszontalan vagy, és mindenki kipurcan melletted.
De amint emberi formát öltesz, a kapcsolataid javulni fognak.
Nem szólsz be a veled együtt élőknek, mert:

•   eleinte a fájdalom elviselésére koncentrálsz csak

•   később pedig úgy sugárzik a fájdalom a füledből, hogy az egész állkapcsod megbénul, a szádat nem bírod kinyitni. (Végre úgy vezethet a férj, ahogy akar, nincs duma az anyósülésről.)

•  végül pedig: egyszerűen nem hallod a sok fárasztó dolgot, és csak bólogatsz. Jó hallgatóság leszel, azt pedig mindenki szereti

Itt azért hátulütők is vannak, mert lehet tuskónak néznek egy boltban, mert nem válaszolsz, vagy félreértések adódnak, és te nyugodtan ülsz, amíg más idegrohamot kap tőled, de akikkel együtt élsz, azok mindenképp örülni fognak egy kis csendnek.

Segít a belső értékekre koncentrálni:

Párakötéssel a fejeden remekül mutatsz. És ilyen kinézettel elvileg haza kell menned a kórházból. A hajad pár nap után olyan lesz tőle, mintha az életben nem mostad volna meg.

Egy idő után nem érdekel, mert már mindegy.

Fogyás:
Hatékonysága attól függ, mennyire van begyulladva a füled.
Minél jobban, annál többet fogysz.
Azon egyszerű oknál, hogy kb 3 mm erejéig tudod kinyitni a szádat, a rágás pedig maga a pokol.
Talán épp egy kanál befér, de ha azon még van vmi, az már az arcodon landol.
Eleinte persze próbálkozol, aztán kialakul a pavlovi reflex, és ha kaját mutatnak fel, már a sírás kerülget.

Végül egy nem mindenkit érintő probléma: a körömrágás.
Mire pár nap után magadhoz térsz a fájdalomtól, és a szádat már elfelejtetted használni bármire is, azt is döbbenten veszed észre, hogy újra vannak körmeid.
Az öröm hatása eltart egy ideig, hogy ne térj vissza a rossz szokásodhoz.

(Extraként: ha van kéznél épp egy 3 évesed, akkor megnézhetitek együtt 50-szer a Bogyó és Babóca Fülgyulladás c. részét.)

Összegezve:

A fülgyulladás jótékony hatással van az idegrendszerre, javítja a látást, és a többi érzékszerv működését, új képességekre teszel szert, segít rendbe hozni a társas kapcsolataidat, a belső értékeidet emeli ki, de meg is szabadít 1-2 kilótól, és leszoktat a körömrágásról. (...és nézheted Babócáékat)
Cserébe csupán pár napig fetrengsz a földön a fájdalomtól.

Hát nem megéri?

Csillaghullás

Minden évben valami eszméletlen meteorraj száguldozik errefelé, és azt mondják, ilyen nem lesz 33 évig, vagy soha többé, aztán következő évben mégiscsak lesz, csak azt máshogy fogják hívni, és 1-2 meteorral több vagy kevesebb jár erre.

Mivel eddig még csak 1 ilyen őrületes csillaghulláson vettem részt, azon se sok sikerrel, hát most megint felébredt a vágy, hogy megnézzem.

A tetőzése hajnal 2 és 3 között....remek, másnap 6-kor kel kelni, több, mint 500 km-t leautózni, 3 éve nem aludtunk....tehát csillaghullás vagy életben maradás a tét.

Úgy gondoltam, hogy talán belefér mindkettő...kicsit.

Megmondom őszintén, teljesen önző céllal akartam hullócsillagot látni, és kívánni egyet...kettőt...sokat!

Pasik ágyban, kiütve, én meg még "gyorsan kiszaladok" csillagászni, hátha látok így éjfél előtt is párat.

Az udvar közepén, nem számítva arra, hogy eddig döglődtünk a melegtől nappali 40 fokban, most meg a fagyhalál kerülget a 18 foktól, hősiesen álltam, és kitekeredett fejjel bámultam az eget.

Ebben a pozícióban az a jó, hogy egy idő után képtelen voltam mozdítani a nyakamat, beállt a tökéletes szögre. Persze egy idő után fájt is, de akkor már késő, nem mozdul.

Legalább 5-10 percig állhattam így, bámulva a lassan mozgó műholdakat, a kicsit gyorsabban haladó repülőket, a cikázó éjjeli lepkéket, és már azt se bántam volna, ha egy műhold zuhan le, csak valami történjen már, nem mondom el senkinek, hogy az nem "csillag" volt.

És ekkor....anyám, életemben nem láttam akkora meteort, csak ámulva néztem, ahogy áthasítja az eget.

A döbbenetből feleszmélve azon gondolkodtam, hogy tavaly a hullócsillagnak vélt valami mégis csak valami párzó bogár lehetett.

További hosszú percek után még egy! És ekkor jutott eszembe, hogy az elsőnél nem kívántam semmit. És most se.

Ezen úgy felbosszantottam magam, hogy közben elszalasztottam a harmadik kívánságot is.

Ez így nem mehetett tovább. Összeszedtem magam, és erősen koncentráltam...de olyan sok kívánság jutott eszembe, hogy nem tudtam dönteni.

Mivel nem akartam elszalasztani a negyediket is, így gyorsan kiválasztottam egyet, gondolván, hogy lesz még bőven alkalmam kívánni.

Így sikeresen letudtam további 2 csillagot, de egyet még feltétlenül akartam, úgyhogy álltam hősiesen, közben a két kezemmel megigazítottam kicsit a fejemet, szerintem ezalatt tuti elsuhant pár, és csak vártam, vártam.

Éveknek tűnt az a kb 5 perc, de meglett.

A szemem csukódott le a fáradtságtól, a nyakam megmeredve, a testem vacogva, az agyam pedig tele még kb 150 kívánsággal, na és mi lesz még a barátokkal???

Gyors átgondolás után arra jutottam, hogy ne legyek telhetetlen, örüljek, hogy hármat is kívánhattam, és volt köztük olyan is, amivel később biztos ki tudom engesztelni az összes barátot-rokont....és jövendőbeli haszonleső ismerőseimet ;)

Szárnyak

"A doktor feje mögött madár szállt el az ablak előtt. Azt képzeltem, hallom a madár szárnyainak súlyos csapkodását.

Nem hiszem, hogy tényleg hallottam volna -  nagyon vastag az üveg - , de képzeletemben ott volt a fáradt szárnyak nehézkes csatt-csattja. Akár hallottam, akár képzeltem, a hang megnevettetett.

- Min nevetsz? - kérdezte a doktor.

- Madár repült el az ablak előtt.

Szürke tavaszi fény tömbje bukott be az ablakon, árnyjátékot csinált a doktor fejéből és arcából. Láttam a szeme csillogását, néha egy-egy fogát, de a hangja a mozgó árnyékok hangja volt.

- És ez mulattat téged? - kérdezte.

- Nehezek voltak a szárnyai - magyaráztam.

- És ez miért mulatságos?

- Mert nem tudta, hogy nehezek a szárnyai.
- Nem tudta?

- Persze hogy nem tudta.

- Repült. Azt mondtad: " Madár repült el."

- Ó, igen. Repült.

- Hogy tudott repülni, ha túl nehezek voltak a szárnyai?

- Ó...én azt nem mondtam, hogy túl nehezek, doktor.

- Nem, tényleg nem. Ne haragudj.

- Én csak azt mondtam, hogy nehezek.

- De miért nevettél? A madarak mindig repülnek, ebben nincs semmi különlegesebben mulatságos.

- Igen, de csak azért, mert nem tudják, mi van a szárnyukkal - mondtam - Ha tudnák, milyen nehéz a szárnyuk, meg se próbálnának felszállni, nemhogy repülni."

(Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben)

Több, mint 10 éve olvastam ezt, de mindig eszembe jut...vagy így, vagy úgy. Pontosan sose.

Főleg akkor, amikor a szárnyaimat eltörték mások. Amikor belül szárnyalok, de a valóságban összetöröm magam. És végül elhiszem, mert elhitetik velem mások, hogy nincsenek is szárnyaim.

Most megint sebzett szárnyakkal, de visszaigazgatom a tollakat, és nem törődök azzal, hogy az én szárnyaim milyen nehezek.

...repülni fogok...

Botinak

Kedves Botond!

Másfél éve annak, hogy azt mondták nekem, felejtselek el Téged.

De te ütöttél-vágtál, tomboltál, és minden mozdulatoddal azt mondtad, hogy jól vagy,

Mintha csak most történt volna, pedig nagyon hosszú volt ez az idő.

Vártunk...és féltünk....őrlődtünk és veszekedtünk...de nagyon vártunk.

A józan ész és az érzelmek váltották egymást. Néha a kétségbeeséstől sírtunk, máskor a nyugalom szállt meg minket.

Hosszú volt a várakozás.

És eljött az este. Épp egy évvel ezelőtt.

Ilyenkor már fájt. Nagyon. Meg voltam győződve arról, hogy neked semmi bajod nem lesz. 120-szal száguldottunk hajnal 1-kor Debrecenbe, ahol vártak Téged. Megállított a rendőr is egy faluban, de megkönyörült rajtunk, és elengedett.

Tudtam, hogy minden rendben veled, és csak azon siránkoztam, hogy adjanak epidurálisat, mert anélkül nem tudlak világra hozni.

Hiába könyörögtem, Te jöttél, nem vártál. A magad 4400 grammjával. Nem tököltél, hipp-hopp kint voltál, és kiabáltál mindenkivel. ...Kicsi méregzsák.

Eltelt egy év. Nem volt könnyű. Te mit sem tudtál a dolgokról, boldog voltál és jól érezted magad, azokkal a gondokkal küzdöttél, mint a többi csecsemő. Hasfájás, fogacskák...

Minden rendben volt, csak vagy apa vagy anya sírt titokban.

És eljött az az idő is, amikor el kellett engednünk a kezedet, és idegenekre bízni. Amikor mosolyogva feküdtél és becsukták az ajtót előttünk, ahová már nem mehettünk veled.

Te mosolyogtál, mi zokogtunk.

Zokogtunk, mert a halálba küldtek Téged, hogy élhess.

Kicsi Boti. Veled akartunk lenni, de nem tehettük.

De tudtuk, hogy jó kezekben vagy.

Nincsenek véletlenek. Nem a véletlen vezetett el azokhoz az orvosokhoz, akik bíztak Benned.

akik biztattak minket is, és nem a véletlen vezetett el minket a legjobb szakemberekhez.

Nem volt protekciónk, mégis azoknak az orvosok kezébe kerültél, akikért mások küzdenek, harcolnak. És Neked egyenes utad volt hozzájuk, akik azért gyógyítottak, hogy élj, nem pedig pénzért.

De azt is tudom, hogy még a legjobbak is tehetetlenek lettek volna, ha nem vigyáznak Rád Odafentről.

Kicsi Boti. Egy hónapja még attól rettegtem, hogynem tudunk ma ünnepelni. Rettegtem, hogy ha megállítják a szíved...és mi lesz ha...és én belebolondulok, ha nem hoznak Téged vissza nekem.

Aztán a napok, várni, hogy az idő teljen, és várni, hogy ne csörrenjen a telefon, várni, hogy mikor láthatunk végre. Minden nap várni valamit, legalább egy kis eredményt, egy biztató szót, amíg haza nem vihettelek.

És eljött a ma. És itt vagy, túl mindenen. Olyan huncutul és zsiványul, erősen és akaratosan, izmosan és pihe-puha husikákkal, harapsz, nevetsz, ütsz,és simogatsz. Zavarba hozol és megnevettetsz idegeneket, és olyan de olyan szép vagy azzal a rongy kis természeteddel együtt.

Ma egy éve, hogy először hallattad a hangodat a világgal.

Kimondhatatlan hálával tartozok Istennek, hogy Te megérkeztél közénk, és hogy így vigyázott Rád eddig is. Nincsenek véletlenek. 

Botond. Kicsi Botond. Lehet, hogy sokan voltak a születésed ellen, mégis itt vagy köztünk. Volt aki azt mondta, hogy szörnyű sorsod lesz, mégse volt semmi bajod, és fejlettebb és erősebb vagy a korosztályodnál.

Egy év eltelt, és rengeteget tanultál... de mi annál többet.

Miért is sírok most, mikor itt alszol csendesen, hogy reggel őrült erőket megmozgatva forgassátok fel bátyáddal az egész házat?

Édes kicsi Botond. Csak annyit tudok mondani, hogy nagyon örülünk Neked!

Legyél mindig ilyen kis zsivány, és tudd, a földi léted nem véletlen!

Boldog születésnapot Kismókus!!!!

Nagyon szeretünk.

E-off

Csütörtök délután Debrecenből hazafelé a zuhogó esőben egyszer csak fehérré változtak a fák. A jég hirtelen bevonta az ágakat, és szinte egyik percről a másikra az eső már jégcsapként lógott a Stop tábláról, a gallyak töredeztek a súly alatt, de az eső továbbra se adta fel.
A szélvédőt törölni szinte lehetetlen volt, a fűtés maximumon ment, hogy egy kicsit olvadjon, és kiláthassunk.
A szél olyan erővel fújt, hogy kiszálláskor sikerült halántékon ütni magamat a visszacsapódó ajtó sarkával.
Az áram pislákolni kezdett, majd az elektromos szolgáltató OFF üzemmódra váltott.
Még épp maradt meleg víz, hogy megfürödhessünk gyertyafénynél.
Gáztűzhely mikró helyett, vízforralás a babának, és intenzív tüzelés a kazánba, ugyanis a gázfűtés nem működik az elektromos keringtető leállása miatt.
A szoba így se tudott felmelegedni, mert a pillanatok alatt megfagyott redőny résein keresztül csak úgy süvöltött be a szél.
Lefektettük a gyerekeket, de úgy verte a vihar az ablakokat, hogy aludni nem nagyon tudtunk, pláne, hogy Ákost orvoshoz akartuk vinni, mert lázas volt.
Reggelre elállt a szél. Maradt a lefagyott redőny, és az áram nélküli lét.
Az utcában több oszlop kidőlt, de nem teljesen, hanem olyan szépen az út felé borulva, hogy csak a drót tartotta őket.
Alattuk átmenni életveszélyes volt, mert csak a drót maga képes agyoncsapni a súlyával egy embert, nemhogy az oszlop.

Az E-offtól nem jött senki. Az emberek telefonálgattak, de a válasz csak annyi volt, hogy legyünk türelemmel, illetve néha olyan is, hogy innen még nem is érkezett bejelentés, mert nincs is regisztrálva ez a hiba a rendszerükben.
Egész pénteken nem történt semmi, senki nem mérte fel a kárt.
Estére kiért a rendőrség. Állt egy darabig az úton, majd lezárta. Van kerülőút állítólag, ami jó pár kilométeres, földút dagonyával, kóbor kutyákkal, közvilágítás nélkül, és olyan emberekkel, akik állítólag nem léteznek ma Magyarországon. Azt hiszem kb. 22 éve lakok itt, de még egyszer se jártam arra.
Tehát vagy nekivágsz ennek a kis felüdítő kerülőnek, vagy saját felelősségre átmehetsz az oszlopok alatt.
Pénteki nap ezzel ennyi.
Szombaton jött egy mentő. Megállt. Nem tudott átmenni, út lezárva. Várt. Vesedialízisre vitt volna egy embert, de az oszlop még mindig ott lógott. A beteg családja úgy döntött, autóval átjönnek.
Az E-off még mindig nem jött, mert vannak fontosabb dolgok. Ezt tudták kárfelmérés nélkül is.
Közben hasznos tanácsokat kaptunk.
1. Az olvadó fagyó tartalmát tegyük ki az udvarra.
Igen, kint a plusz pár fokban remekül lehet a felolvadó hússal csalogatni a kóbor állatokat.
2. A megromlott húst vigyük el az innen X km-re levő dögtelepre, az E-off kifizeti.
A húst? Vagy a benzinköltséget?
3. Telefont lehet tölteni a kocsiban.
Töltő hozzá? Kocsi hozzá? Benzin hozzá?
4. Tűzifát ingyen adnak...egy gond van, hogy késve szállítják. Késve = ???
Be lehet menni érte. (12km)
Végül az emberek összefogtak, és közösen benzinpénzt dobtak össze az ingyenes tűzifára.
Több jó tanács nem is jut eszembe.
Mivel senki nem volt hajlandó törődni velünk, az részönkormányzati képviselő a személyes telefonján hívta a katasztrófavédelem vezetőjét. Ő volt az egyetlen ember, aki nem türelemre intett, hanem annyit mondott: intézkedem.
És 1 órán belül megindult a nyüzsgés.
Jöttek az E-offos kocsik, vakarták a fejüket, felmérték a kárt, és azon szenvedtek, hogy mit lehet csinálni, de persze semmire se jutottak, és véget ért a nap.
Estére nekikezdtük forralni a vizet, mert a tartályban már nem maradt, fazekakkal hordtuk a fürdőbe, hogy mindenki meg tudjon mosakodni. A gyertyák kezdtek csonkig égni, egész éjszaka tüzelni kellett, hogy ne fagyjunk meg. Alvás este 7-kor, mert a kölykökkel a sötétben már semmit se lehetett kezdeni, ébresztő meg hajnal 5-kor, mert addigra tökéletesen kipihenték magukat.
Vasárnap reggelre kivonultak megint.
Délelőtt jött már egy tűzoltó autó is, aki nem tudott csinálni semmit, mert addigra eltűntek az E-offosok, és nem vágták le a drótot. A tűzoltók vártak egy ideig, keresték őket, aztán nem tudtak mit tenni, elmentek.
Délre előkerültek a szolgáltató emberei is. Nekifogtak, de délre kiolvadt a föld, süllyedtek a gépek.
Már nem lehetett mit csinálni, hát ennyi volt megint. Majd este visszajönnek.
5-kor már megint szürkülni kezdett. Mesekönyvet már nem tudtunk olvasni, játékokat már nem láttuk rendesen, 6-kor gyertyát gyújtottunk, és kezdődött a nyűglődés megint.
Már teljesen sötét volt, mikor megjelent 2 darus kocsi. Dolgoztak. Reménykedtünk. Elmentek.
A telefonom lemerült.
Újabb éjszaka.
Hétfő reggel: Van áram!!!
Net ugyan nem volt, na de nem is lehet minden egyszerre.
Sikerült átkötni az áramellátásunkat egy másik településre. Még ugyan lesz ma áramszünet, amíg levágják a drótokat, de végre nem délután 5-kor ér véget a napunk, végre meg tudunk fürödni, hajat tudunk mosni, meg szárítani, ki tudjuk mosni a ruhákat, ki is vasalhatjuk akár.
Nem, nem panaszkodni akartam. (egy kicsit azért mégis)

Máskor is volt vihar, máskor is volt áramszünet.
De...mi van velünk? Tőlünk kisebb településen mellettünk helyreállították 1 nap alatt az áramot. Mert az állítólag más jellegű probléma volt. Mégis honnan tudják, mikor ide senki se jött felmérni a helyzetet? Ha a bejelentésekre nem reagáltak? Mi a fontosabb? Az áramellátás, vagy az életveszélyes helyzet megszüntetése? Senkit nem érdekelt, hogy itt emberek vannak elzárva a külvilágtól, vagy hogy életüket kockáztatva jönnek át napokig a kidőlt oszlopok alatt.

Amíg az E-off nem jön ki, még a tűzoltó sem nyúlhat az oszlopokhoz. A szolgáltatónak ehhez joga van. Az itt lakóknak mihez van joguk? 

Egy hete volt a vihar. És valahol még mindig nincs áram. 

Állítólag holnap jön a következő havazás...