Rabszolgalázadás

Egyszer eljön az idő, amikor az elnyomás terhei alatt a rabszolga öntudatára ébred, és megkérdezi: "mi a faszért csinálom ezt?"

És miután nem talál értelmes választ, csak azt, hogy a rabszolgatartónak profitot csináljon, a saját életétől pedig végleg megváljon, jön az újabb felismerés: "..és még mindig itt vagyok"

Pár hónapi vekengés és idegbaj után, egyik percről a másikra az én életembe is belehasított a felismerés, mint Nyilas Misinél: Nem akarok debreceni diák lenni! Illetve kicsit más szavakkal, talán a debreceni helyett londoni, és a diák helyett rabszolgát használva..( már nem emlékszem pontosan)

Mindenesetre a lázadás nagyon rövid kimenetelű volt, ugyanis pár pillanaton belül hipp-hopp megváltam mindentől, ami rabszolgává tett egy egszerű mondattal: holnaptól nem jövök. Aztán elmentem vásárolgatni, ami csak bizonyságtételként szolgált, hogy jól döntöttem.

Élni akarok!

Úgyhogy veszem a fényképezőgépem, és irány lefotózni mindazt Londonból, amire eddig nem jutott időm, élvezni azt, hogy itt vagyok, szabad vagyok, és 2 hétig semmivel se törődni, csak élni bele a világba. A rabszolga fellázadt. És ez esetben nem verte le senki.

Reszkess London! Jövök!

Hol lakik az Isten?

Szent Péter bazilika. A második legnagyobb keresztény templom. 60 ezer embert képes befogadni. Eredetileg hogy Istent tisztelhessék ott.

Rengeten mennek csak megnézni, vagy vallási okokból, hogy megérintsék "Szent Péter" lábát. Amikor beálltam a sorba, hogy bejussak, izgatottan vártam az élményt, amit kapok. Félóra várakozás után visszazavartak, mert a vállam kint volt. Másnak a melle, de az ugye nem volt az előírásokban, az én vállam meg benne volt. Kendő kell, mondták, és elzavartak. Ültem a a sor mellett elkeseredetten, sírásra görbülő szájjal. Különösebben senkit nem érdekelt, de nem is vártam a "hívektől" semmit. Aztán Ákos beszaladt, és a temlom boltjában (ami ugye nem ellenkezik a szabályokkal, csak éppen Jézus verte ki az árusokat a jeruzsálemi templomból, dehát az meg kit érdekel) vett nekem egy kendőt, hozta nekem, és onnantól már nem voltam erkölcstelen.

Beléptünk a bazilikába, és minden percben egy őrbe botlottunk, aki úgy figyelt minket, és a többi "közveszélyes látogatót", mintha bármelyik pillanatban képes lett volna "lefegyverezni" minket. E nyugtató érzés után odamentünk a Szent Péter szoborhoz, aminek a lába már elkopott a sok érintéstől. Az őrök úgy hajtották ott a sorban álló embereket, hogy aki hitt az érintés erejében, és elérzékenyült, már azon vette magát észre, hogy vki eltolja és mérgesen rászól, mint valami börtönőr.

Bárhol kerestem, nem találtam azt, amit vártam.

Aztán megláttam egy fénycsóvát, ami a legszebb dolog volt ezen az idegen helyen.

Az ablakon keresztül tört be, és egy imádkozó gyereken állt meg. Amit az emberek nem tudnak elérni a festményeikkel és szobraikkal, az ott volt abban a fénysugárban.

Mert Istent nem lehet bazilikákba zárni.

Újra London

Megérkeztünk Londonba, a lakás tök hideg, de a két virág a nappaliban tébolyodott hajtásba lendült. A vicc kedvéért holnap nyitunk. Egyelőre azon gondolkozunk, hogy a következő repülővel megyünk haza. Nem akarok dolgozniiiiiiii......(Egyetlen vígaszom, hogy a Next új kollekcióval rukkolt ki közben) Mindenesetre holnap közöljük a főnökkel a következő holiday időpontját, biztos ami biztos.