Azt mondták az okosok, hogy este 9-kor jönnek!!! Mint 30 év feletti családos ember, ünnepi pizsibe vágtam magam, Ákócát lefektettem sajnos már nem bírta kivárni az időpontot, és kiszaladtam a teraszra. Az ég annyira felhős volt, hogy nemhogy csillagokat, de még a holdat se lehetett látni.
Visszakullogtam a szobába, és amíg férjecském a betegségtől ágynak esett, én a meggyborocskámmal lekucorodtam a géphez, és 10-ig adtam magamnak időt a netezgetésre.
10 órakor szépen kikapcsoltam a gépet, és aludni indultam volna, amikor észrevettem, hogy egy felhő sincs az égen. Gyorsan magamrakaptam a szűk bőrdzsekimet, ami remekül megy a kicsit megnyúlt, térdig érő sárga csíkos pizsigatyámhoz, és kirohantam az udvarra.
Az udvarnak az a szerencsés tulajdonsága volt ezen az éjjen, hogy egyik oldalról a hold úgy bevilágította, hogy semmit se lehetett látni az égen, a másik oldalról meg a ház eltakarta az összes csillagot, amik épp lehullásra készülődtek.
Így két lehetőségem maradt: a hátsóudvar, és ezzel együtt egy 40 kilós kutya a hátamon a sáros tappancsaival, én pedig bokáig belesüppedve a nyirkos földbe, vagy az utca.
Hosszas töprengés után az utcát választottam, ahol ilyenkor tényleg már a madár se jár.
Nem tudom miért, de a göncöl rúdját bámultam, ami aztán tényleg nagy csoda lett volna, ha leesik. Ezen kívül rengeteg csillagképet, műholdat, repülőt fedeztem fel, mikor úgy döntöttem, hogy csak a fejem felé nézek, úgy nagyobb teret látok be. Nem kellett egy perc se, és máris beleállt a görcs a nyakamba, így viszont már nem tudtam visszahúzni a fejem, nyugodtan maradhatott pozícióban.
Így álldolgáltam, közben vacogtam, a lábszáramat szúnyogok rágták, 1-2 molylepke a szememnek csapódott, mikor igeeeen, elsuhant valami. Igazán meg akartam élni ennek a szépségét, de mire felfogtam, már el is tűnt. Nem maradt más, mint tovább várni, fellelkesedve a kezdeti nehézségek után.
A szemem már lassan golyózott, mikor anyukám is kitévedt. Így már ketten voltunk, és ennek hatására felbuzdulva eldöntöttük, hogy sétálunk 100 métert, ott véget ér a közvilágítás, jobban fogunk látni.
Sokkal jobban ugyan nem láttunk, és elhangzott kb 5-ször egy hirtelen felkiálltás, hogy "ott egy!!!!...ja, nem, csak egy repülő", miután már azt se bántuk volna, ha az zuhan, csak zuhanjon már valami.
Összesen fél órát álhattunk így, 1-2 hullócsillagot elkapva tekintetünkkel, de sohase ugyanazt, nehogy meg tudjuk osztani egymással az élményt. Eközben senkivel sem találkoztunk, csak egy kocsi jött, ami óvatosan lassított az út menti sötétből előbukkanó 2 háttal álló nő láttán, elmerengve, vajon mit kereshet itt egy bőrdzsekis, rottyant pizsigatyás és egy hálóköntösbe burkolózott alak.
Végül a lábamat csípkedő szúnyogok hatására döntöttem úgy, hogy ennyi elég is volt e nagyszerű élményből, és menjünk aludni.
A kapuhoz érve már tényleg olyan érzésem támadt, mintha az univerzumban jártunk volna a Kisherceg társaságában, mivel a könyben szereplő róka megtestesült mása gyalogolt ki az udvarunkról kutya formájában.
Néztük egymást gyanakodva miközben elsétáltunk mellette, ő ki, mi be, és gyorsan be is zártam a kaput, nehogy meggondolja magát, és belémharapjon mégis.
Aztán bekucorodtam szépen az ágyikóba, és békés szuszogással arra gondoltam, vajon holnap milyen pletyka indul útjára a sötétben, út mentén álló hálóinges őrült nőkről, akiknek legendája bekerülhet kicsi településünk történelmébe.
