Kezdeném talán egy életképpel.
Ákos gulyást főz. A gyerek alszik. Anyukám bejön a házba kicsit lehűlni. Apukám a ház előtt kiterülve a napágyon, mint egy hősi halott a kereszten, fején pólóval, póló alól nyöszörgésszerű moraj hallatszik: "Bemehetek már?" - Ez a terror miatt volt, mivel egész nyaralás alatt nem volt hajlandó napra menni, nehogy véletlenül eltűnjön a karján az a kellemes kontraszt, amit a kerti munka pólóban való elvégzése adott. Végül meguntuk, és kizavartuk napozni.
A kiterült hófehér sovány test, melynek feje helyén csak egy pólógöngyöleget láttunk, tovább nyöszörgött:
- Elég lesz már ennyi.
- Még csak 5 perce vagy kint!
- De már érzem, ahogy serceg a zsírom...
Hogy milyen zsírról volt szó, máig nem derült ki, mert ha végeznénk egy vizsgálatot, a modern tudomány számára végre kiderülne, hogy élnek olyan emberek, akik 1 gramm zsírtartalék nélkül is képesek létezni.
Senki sem könyörült meg rajta, főleg Anya nem, mivel Édesapám nem volt hajlandó borotválkozni, és Édesanyám állítása szerint úgy nézett ki, mint a tokos kacsa. Tehát neki elég volt csak erre gondolnia, és máris megkeményedett a szíve. Végül mégiscsak sikerült kibírnia 20-25 percet, melynek gyakorlatilag semmilyen látható eredménye nem lett a magas védőfaktorú naptejnek köszönhetően.
Minimális barnulást csak Ákócának sikerült elérnie nála, ugyanis a maga 10 hónapjával nem törődve sugárzással, napfénnyel, árnyékkal, a tenger láttán nekiindult négykézláb, hogy meghódítsa a vad hullámokat. Nagypapa meg futhatott utána.
A kezdeti kalandjaik egész jól indultak, egészen addig, amíg nagypapa fel nem nézett, és Ákos a békafejes úszógumiból pofikával bele nem zúgott a tengerbe, és elmerült. Ez a parton történt kb 40 centis vízben, és rögtön ki lett kapva, de arra és a következő napra a tenger, és mindenféle víz (beleértve a 10 centis füdővizet is) ősellenségnek számított. Nagypapa pedig zsarolható személlyé vált erre az időre.
Az újra vízhezszokatáshoz bevetettünk mindent. Vettünk egy kis felfújható picikád méretű babamedencét, amit este fürcsihez használtunk, nappal pedig kitettük a tengerparton a homokra. Ebben hamar felmelegedett a víz, és ki be mászkálhatott a játékaival. A ki-bemászkálás eredményeként körben kissebbfajta tavacska alakult ki, de legalább volt ideje a szárazon üldögélni, és apró tócsákat hagyni a feneke alatt. Először azt hittük, a víz az, de később kiderült, hogy a Huggies úszópelus semmire sem jó, így a későbbiekben a rendes úszógatyáját, majd a törülközőt, aztán a plédeket, kispárnákat, magyarul szólva mindent, ami textilből készült, sikerült lepisilnie. De mire való a tenger melletti gazos kőfal, ha nem arra, hogy egy vedér vízzel szépen eltüntessük az árulkodó nyomokat?
Egyébként botránymentesen zajlottak a tengerparti élményeink, Apának még az ott mászkáló, ezt-azt áruló szerecsennel is sikerült elbeszélgetnie, de nem hiszem, hogy mély rétegekbe merültek volna. Én meg vagyok győződve, hogy azt a fajta kommunikációt már Ákóca is értette, de sajnos senki nem volt, aki velünk is meg tudta volna osztani.
A tikkasztó meleg után az ember szívesen beugrott volna a helyi kisboltba egy kis hűsítőért, ha az olaszok nem tojtak volna bele az egész világba, és nem tartottak volna egységesen sziesztát délután 1 és 5 között. Így a továbbiakban ehhez a nyitvatartáshoz igazítottuk a napunkat. Viszont a teuládai boltban árultak magyar szalámit, ami miatt egy kicsit elnézőbbek voltunk.
A házikónkban szerencsére jó hűvös volt, és ott volt szórakoztatásunk kedvéért a tv, amelyen remek olasz adások mentek, és néha megszűnt a jel, mert egyszerűen lekódolták az esti filmet. Ez akkor volt a legviccesebb, amikor a férfiak leültek Forma1-et nézni, és rajt előtt eltűnt a kép. Ákóca próbálta oldani a feszültséget, hogy egy nagy krumplival a kezében ki-bekapcsolgatta a tv-t, amíg mindenki fel nem adta.
Meglátogattuk Fefiéket is Teuládában. Cecilia (la mamma) épp betoppant egy barátnőjével, akivel közrefogták Ákócát, és mondták, mondták, mondták. Ákos illedelmesen mosolygott rájuk, de láttam az arcán, hogy 100%-osan meg van győződve arról, hogy ezek ketten valami kitalált nyelven beszélnek, nem kell őket komolyan venni. De a pohár mégiscsak azzal telt be, amikor hallotta, hogy egy másik nem igazi nyelven beszélgetünk Fefivel. Ekkor ordítással jelezte, hogy tessék visszatérni a normális beszédhez.
Egyébként ha már megunta, kicsattogott négykézláb macskát - vagy épp ami útjába került - kergetni.
Fefihez azért is jó volt betérni, mert Cecilia soha nem engedte, hogy üres kézzel, ill. üres hassal távozzunk. És kifele menet mindig volt egy szatyor a kezünkbe valami olasz finomsággal, meg egy kis itókával. Még egy könyvet is kaptunk, amit Giovanni (Fefi apja) írt, aki ottlétünkkor sajnos kórházban volt. A könyv a szardíniai tájszólásról szólt. Ez számunkra remek olvasmány, de én nagyon örültem neki, és még dedikáltattam is. Ákóca pedig egy gyönyörű olasz homokozókészlettel, és egy makogó nyuszival távozott.
Valahogy így tengettük ott unalmas és barnító hétköznapjainkat, gyönyörködve az azúrkék tengerben, és a szállodamentes tengerpartok természetes állapotában.
Amikor épp kezdtük volna megszokni ezt az idillt, eljött a hazaút napja, melynek reggelén Apa leült, és mindent megevett, ami maradt a hűtőben, még azt az általa nagyon finomnak titulált szardíniai kenyeret is, ami eredeti állapotában is a kősziklával vetekszik. Mivel ilyesmi nem gyakran szokott előfordulni, volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ezzel az összepakolást váltotta ki. Végül annyira belejött, hogy még csapvizet is el akart rakni az útra a 4 l ásványvíz, 1l gyümölcslé és 1l tea mellé.
A repülőn az utasok nagyrészét valószínűleg Ákóca maga beszélte le a gyerekvállalásról, demonstrálva a kisgyermekes élet minden nehézségét 1 óra 40 percben. Végső döfésként pedig egy peluscsere az üléseken, mert nem voltam hajlandó benyomni a gyerkőcöt mégegyszer abba a lyukba.
Aztán újabb éjszaka a rétei rokonoknál, akik annyi törődést, és szeretetet adtak, amennyit talán még sose kaptunk. És másnap délután végre hazaértünk.
A hűtő bebüdösödve, fű elburjánzva, macska lefogyva, kutya és csirkék életben, Ákóca a két hete nem látott játékai láttán extázisban a szőnyegen, mi pedig az ágyon kiterülve hallgatva a sütifaló kincsesbödön kellemes zenéjét.
