Elsősorban egyedülálló 30-as éveikben járó ismerőseimnek szeretnék segíteni ezzel a bejegyzéssel, akik azon töprengenek, hogy a főiskola, egyetem elvégzése után ugyan hol ismerkedjenek.
Rengeteg tanácsot lehet hallani, sorolhatnám is őket, de bízva abban, hogy ezeket már mindenki hallotta, én most egyikkel se törődnék, hanem egy új módszert szeretnék bemutatni, amivel én is csak a minap találkoztam.
Telket keresünk. Telefonszámok mindenhol. Én mindenkit felhívok, mert így összehasonlítom, hogy mi mennyi miért. Megnéztünk rengeteget, beszéltem rengeteg emberrel. Jelen esetben egy olyan telektulajdonost hívtam, akiről tudtam, hogy az adott telek egy hete elkelt, de kíváncsi voltam a részletekre.
A beszélgetés alatt a vonal végig recsegett, így néha nem lehetett hallani a szavakat. A tulaj sajnálkozva közölte, hogy már nem eladó a telek, én azért megkérdeztem a paramétereket, illetve hogy mennyiért kelt el. A beszélgetés felénél megjegyezte a pasi, hogy milyen kedves hangom van. Ez egy kicsit fura volt, és öszötneimre hagyatkozva igyekeztem a beszélgetést rövidre zárni. Persze ez nem volt olyan egyszerű.
Ekkor jöttek a jótanácsok a közművel kapcsolatban, hogy a gáz nem is olyan fontos, mert nagyon drága azzal fűteni, és ő tüzifával kereskedik.
Valahogy mégegyszer szóba került, hogy milyen kedves hangom van, és aztán hirtelen egy kérdés:
-Felhívhatom néha?
Nálam teljes döbbenet, legalább 10 éve nem kérdeztek ilyet tőlem csak így bele a képembe, ill itt még a képemről szó se volt.
Nagy csend, közben recseg a vonal. Soha nem voltam jó abban, hogy hogy kell azt a szót tapintatosan kimondani, hogy: nem. Egyébként nem is értem, miért szarakodtam, hisz soha nem láttam ezt a pasit, és ha szerencsém van, nem is fogom.
Amíg a döbbenettől elment a hangom ( 31 vagyok, és még most is úgy viselkedek néha, mintha 13 lennék), jött az újabb kérdés:
-Elnézést, nem hallottam mit mond, rossz a térerőm.
Mostanra magamhoz tértem, és belátva a helyzet menthetetlenségét, kiböktem gyorsan:
-Nem.
-Nem?
-Nem..
-Rosszkor mondtam?
Közben megint reccsent a vonal.
-Micsoda?
-Rosszkor kérdeztem?
-hát...igen. Elfoglalt vagyok...a családommal...
-Megkérdezhetem mi a foglalkozása?
Itt már bántam, hogy nem használtam ki a 10 másodperccel ezelőtti vonalrecsegést, és nem tettem le. Azt is tudtam, hogy semmi jó nem származik abból, ha válaszolok.
-Tanító (ami már nem igaz, de rövidre vágtam, hogy minél hamarabb letegyem)
-ó....én nagyon rossz gyerek voltam, és most is rámférne egy kis tanítás...
Egyre jobb. De az udvariasság még így is dolgozott, és nem csaptam le, de gyorsan válaszoltam, és már tudtam, a következő utáni mondat lesz a mennem kell, viszlát.
-Hát az Ön nevelése már nem az én feladatom lesz.
Aztán elbúcsúztam udvariasan, még szép napot kívánt a végén, én meg gyorsan lenyomtam, nehogy még vmit hozzáfűzzön.
Hát gyerekek....lehet, hogy ez nem jött be, de ha már végképp nem találtok ismerkedési módot, hirdessetek meg valamit, amikor jelentkeznek rá, mondjátok, hogy elkelt, de szivesen felhívnátok az érdeklődőt máskor is.
Nem kell itt tökölni, ennyi az egész! De az is biztos, hogy a tüzifa ügyét nem én fogom intézni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése