2008. július 4., péntek

Megjöttünk

London csupán 2-2,5 órára van Budapesttől. Micsoda szerencse, így legalább az utazás nem veszi ki minden erőnket, és akár másnap reggel is képesek vagyunk dolgozni, hogy maximálisan kihasználjuk a holiday adta lehetőségeket.

Délután 3-kor autó, irány Debrecen, elhagyva Felsősimát, a családot és a nyarat. Debrecen, start 4-kor, irány Budapest, Ferihegy. Autópályán hamar fel lehet érni, egyetlen apró problémát, hogy Bp-en egy újabb félóra-órát el kell töltenünk, mire kivergődünk a reptérre. Becsekkolás, várakozás, ellenőrzés, várakozás, álldogálás, óranézegetés, kijelzőnézegetés, morgolódás, 1 óra késés, nincs ülőhely, szenvedés, időtöltés, falkaparás, WC keresgélés... 2 lesz mire hazaérünk. És már megint vészmadár vagyok.

Valami csoda folytán, miután már a levegőben kellett volna lennünk, megindult a beszállás, és immáron 21.45-kor levegőbe szálltunk. Ha nincs időltolódás, tán még munkakezdésre se érek oda.

Londoni idő szerint 23.30 után kiszálltunk a gépből, csomag, busz, futás, vonat, és hajnali 1 előtt 10 perccel már a London Bridge állomásán kerestük, hogy hol jutunk ki, mert a lelkes indiai alkalmazottak már elkezdték lezárni a kapukat. Újabb idővesztés, buszlekésés, és félóra várakozás a következőre. Közben angol anyuka és apuka tolja a két kisgyerekét, apuka kezében sör, anyuka épp most végez valamivel, de már a babakocsi se elég, hogy megtartsa támolygó járását. A nagyobbik gyerek minket bámul, majd kiköpi a cumiját a földre, de nem esik pánikba, elveszi a testvéréét, az övé pedig a londoni éjszakáé.

A hangulatom mostmár nekem is megvan. 2 lesz, mire hazaérünk. Ákos nyugtat, hogy dehogyis, innen már csak 15 perc.

Jön a busz, felszállunk, minden rendben. Csak a leszállás nem. Ugyanis az éjszakai járat nem megy arra, amerre lakunk, csak részben. Gyorsan leszállunk a legközelebbnek tűnő buszmegállóban. Megpróbáljuk levágni az utat, ami persze építkezés miatt le van zárva, ugyhogy ismét egy kerülő. Igyekszünk, ahogy tudunk, majd szétesünk. De nem, nincs igazunk, a bőrönd akart szétesni. Egy kis bökkenőnél el is határozza magát, hogy Ákosnak adja a fogantyúját, neki nincs már rá szüksége. 

Nem adjuk fel, a bőröndöt tovább kell húzni, már mindjárt otthon vagyunk...2 előtt...A bőrönd tényleg fáradt. Leáll az egyik kereke. Már az utcánkban vagyunk, a bőrönd nem mozdul. Ákos a fejére teszi, utolsó 100 méter, és megvan....2 lesz 10 perc múlva, és otthon vagyunk. Csupán 11 óra volt az út.

2.00 - alvás. 5.00 - kelés, menni kell dolgozni. Frissen és üdén.

Megjöttünk.


Nincsenek megjegyzések: