2007. december 14., péntek

Feketék az éjszakában

A természet talán nem véletlenül ajándékozta meg őket ezzek a képességgel: láthatatlanság a sötétben. Rengeteg előnyt nyújt számukra - nem akarok én ezzel semmi negatívumra célozgatni, nem vagyok én fajgyűlölő, vagy mi...

Talán élvezték is ezt a szerepüket itt a nagyvárosban, de egyikük sem sejtette ennek a hátrányait.

Hajnalban a buszsofőr őrölt módra nyomja a gázt...akár fekete, akár fehér, akár sárga, akár valami behatározhatatlan színű. A szerencsések, akik időben leintették, kimentek 10 perccel hamarabb a buszmegállóba, álmosan figyelnek ki az ablakon, de nem tűnik fel semmi. Nekem se szokott. 

Egy alkalommal egy megszokott egyenes szakaszon száguldottunk a hajnali őrületben, ahogy minden reggel, és ahol soha nem áll senki, mikor a sofőr felvágta a fényszórót....ezt ugye nem szokás városon belül, de hamarosan megértettük miért tette.

Ezen a hajnalon a fényszóró sugarában valami szokatlan bukkant elő. Ha valaki vetett egy pillantást a mindig üres buszmegállóba, a tábla tövében egy fekete ember állt. Fekete sapkában, fekete kabátban, fekete nadrágban, és fekete cipőben. A keze merölegesen, mozdulatlanul kitartva testétől, jelezve, hogy álljon meg a busz. Meredt tekintete minden reggel végignézte, ahogy a busz elhalad mellette lassítás nélkül, és feketén állt tovább kitudja meddig...talán amíg megvirradt.

De ezen a hajnalon ő is látható volt, igaz, még így is koncentrálni kellett, de Ő ott állt, meredten, ahogy minden reggel szokott. És a busz megállt, és ő felszállt a buszra, és ezentúl ő is nézte, hogy hagyjuk ott a többieket a buszmegállókban.


Aztán később se bízott semmit a véletlenre. Másnap reggel ugyanígy találtuk őt a buszmegállóban, meredt tekintetével és meredt karjával, amiben egy fehér zacskót szorongatott.

Nincsenek megjegyzések: