Hogyan győzzük le félelmünket a kísértetektől

A következőkben némi segítséget szeretnék nyújtani azoknak az embereknek, akik rettegnek a sötétben, hogy egy fehér kéz kinyúl az ágy alól, vagy egy sápadt arc bekukucskál a rosszul behúzott függöny redői között, és még fokozhatnám, de talán elég ennyi, elvégre a félelemmentesítés lenne a cél.

Valahogy mindig is rettegtem a sötétben, hogy más is van ott rajtunk kívül, főleg ha egyedül voltam. Ennek ellenére iszonyatosan vonzottak és vonzanak a kísértethistóriák, nem beszélve az ilyen témájú filmekről. Ezekkel nincs is semmi baj, de órákkal utána már a saját fantáziám kiegészíti a dolgokat hihetőbb elemekkel, és megkezdődik az őrület alig várva, hogy újra reggel legyen.

Ezért az utóbbi években elhatároztam, hogy nem nézek több ilyen filmet, mert már elegem van az éjszakai rettegéstől, mint például főiskolás koromban a Kör című film után egy hétig nem aludtam várva, hogy leteljen az átok, és amíg feküdtem az üres kollégiumi szobámban, mert pont ekkortájt nem járt be a szobatársam, csak forgolódtam, és meredt szemekkel néztem a tőlem 2 méterre levő Tv-t, hogy bekapcsol-e magától, és kimászik-e belőle a "kislány". Na ezt a vonalat nem is folytatom, mert nem leszek hiteles.

Szóval nincs több ilyen film, döntöttem el 1-2 éve, előtte persze agyba-főbe.

De azért könyv formájában, egy kis klasszikus angol irodalomban....az még belefér, a kultúra része, könnyed esti olvasmány. Angol kastélyok, romantikus lelkek, egy kis hátborzongatás, ez az én műfajom.

Így került a kezembe egy poros könyv, nem is tudom honnan. Egy dobozban volt, valahonnan kimentettük, és amíg nem voltunk itthon, ott lapult a többi alatt. A lapjai már sárgák, ahogy kinyitom, rögtön megcsap a dohos szag. 200 éve élt angol írók hátborzongató novelláinak gyűjteménye. A vászonkötés jobb felső sarkát egy denevér lenyomata borítja. A könyv ódon hatása ellenére megkímélt állapotú, csak az elejére van tollal bevésve: Balogh Zs. Egykori tulajdonosát jelölheti.

Természetesen csak estére jut egy kis időm, hogy végre leüljek mellé, úgyhogy irány az ágy. Gyorsan leellenőrzöm milyen hosszú az első novella. 50 oldal jó pici betűkkel, na ez még éppen belefér a napba.

Mélyet szippantok a könyv dohos szagából, és jöhet a szórakozás.

A novella a lehető legoptimálisabb számomra, Londonban játszódik. Még a környéket is ismerem, ahol a kísértetház áll. Még azt a helyet is, ahol a hullát kifogják a vízből. És a ház története egyre jobban magába szippant engem is.

Közben fura zajt hallok a házban, abbahagyom egy percre az olvasást. Miért konganak így a csövek? Teljesen biztos vagyok benne, hogy ilyet még nem hallottam azelőtt. A pincéből jön. Akkor szokott így kongani, onnan vezeti csak így a hangot. De már éjfél, és senki nincs a pincében. Igen, senki nincs ott, ismételgetem magamnak. Olvasom tovább a könyvet, és egyre jobban együtt érzek a kutyával, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy szerencsétlen állat nem éli túl az éjszakát.

Megint fura hangokat hallok a szobában. Nem tudom honnan jön a zaj, leteszem a könyvet, és végignézek a szobán, megfigyelve minden árnyat, amit a kislámpám vetít mindenfele. A szekrény ajtaján levő tükörben is olyan furcsa a világ. Kezdek egyre jobban elveszni a fantáziámban.

Koncentrálok, ennyire nem lehetek gyáva, tovább olvasok.

A könyv felénél egyre közelebb kerülünk a titokhoz, és igen...szegény kutya....dermedt szemekkel találtak rá az egyik sarokban....tudtam...és akkor, megjelennek...

Mármint a könyvben. Hogy mi is pontosan, azt leírni én se tudnám, de ahogy egyre jobban kibontakozik a történet, azt veszem észre, hogy...

Hogy mindjárt elalszom rajta. Gyorsan tovább olvasom, gondolom velem van a hiba, de nem. A történet okfejtése kezd olyannyira unalmassá válni, hogy egyik lapról szenvedek a következőre. Mostmár nem azt nézegetem, hogy éjfél elmúlt, hanem hogy hány oldal van még hátra. Még 20.

A következő 10 oldalban megoldódik a ház sorsa. Egyszerűen megoldódik. És még mindig van 10 oldal! Anyám, ez az egyik legrémesebb történet, amit valaha olvastam. Már ekkor éreztem, hogy nem bírom, és még van 10 oldal, és azért még élt bennem a remény, hogy a befejezés kárpótol ezért a nem mindennapos szenvedésért.

Egyre lassabban haladok, és csukódik le a szemem. A főhős még szenved egyet azzal az emberrel vagy lénnyel egy filozofikus félórát, aki az egészet előidézte, és ebben az elmélkedésben egyre lassul az olvasási tempóm. Itt szerintem már az se menthette volna meg a történetet, ha armageddon következik be.

Eljutottam az utolsó oldalakhoz. És mi a vége? Azt mondja ez az ember a főhősnek (aki nem hisz az egészben, ezért élte túl, mert az elméje felül tudott emelkedni), hogy 3 hónapig erről nem fog tudni beszélni.

És valóban. Pontban 3 hónapra rá írta le ezeket a sorokat! Anyám, micsoda fordulat!

Ahhh, végig értem, becsuktam a könyvet, melynek címe 21 rémes történet (ami igaz is, legalábbis az első tuti az).

Ez egy hete történt. Azóta nem félek. Fura, de ilyen kísértet-história után, már nem félek! És mi van, ha megint félni kezdek? Hát, van még 20 történet a könyvben.

Csak nehogy valamelyik tényleg jó legyen!