Ez is elrepült....10 év. Mennyi, de mennyi tapasztalat! Sokáig töprengtem, hogyan is foglalhatnám össze a felhalmozott tudást, és tehetném a köz javára. Az egyik kezdeti gyakorlásommal kezdeném.
A jogosítvány megszerzése után kimaradt 1-2 év, így előlről kezdtünk mindent.. Magam mellé ültettem Édesapámat, más lehetőségem nem is volt, mert az ő kocsiján kísérleteztem, megkértem mondjon minden instrukciót lépésről lépésre, mert már elfelejtettem, és ez biztonságérzést nyújtana. Uccu neki, vezessünk.
Indítsd be, index, kuplung, egyes, gáz, kuplung kettes...
Nem tűztem én ki nagy feladatokat magam elé, csak Nyiregyházáról Felsősimáig eldöcögni, röpke 10 km, semmiség. Ahogy közeledtünk a városhatár felé, kedvenc útkereszteződésem is közeledett, ami arról híres, hogy hiába vannak kirakva táblák, az emberek többsége úgy döntött, nekik arra nicns szükségük, össze-vissza indexelnek, az meg már végképp luxus, hogy tudják kinek van elsőbbsége.
Bevallom hősiesen, egy kis bizonytalanság fogott el, de Édesapám békésen nyugtázta, menj csak nyugodtan, neked van elsőbbséged. Már csak egy kérdés motoszkált a fejemben: vajon ezt a többiek is tudják?
Mit volt mit tenni, elvárták a határozott vezetést tőlem, mert állítólag ha én bizonytalan vagyok, akkor majd a többi sofőr szemtelen lesz, kivágnak elém, stb. Így hát egy életem, egy halálom, határozottan mentem bele a kereszteződésbe, látva, hogy mások is ilyen határozottan közelednek afelé.
...és mint a lassított felvétel, jött...jött...én mentem...ő mégis jött...én mégis mentem, és ő mégis jött, és határozottan az utolsó percben megfordult a fejemben, hogy ez a kedves fiatalember nagyívben leszarja az én határozottságomat, és a kereszteződés közepén, félméterre az oldalától úgy bevágtam a féket, hogy ott helyben meg is állt az élet, kocsi lefulladt, az a marha meg úgy suhant el előttem, hogy ha nem állok meg, ő sem jut tovább.
Így álltam pár pillanatig a forgalom közepén, mintha megállt volna az idő, csak a következő sofőr arcát láttam, aki bámul a fejembe, és ki tudja, mit gondol.
Aztán egy hang visszahúzott a jelenbe: Indítsd újra, kuplung, egyes, gáz...
Automatikusan követtem az utasításokat, szépen hazavezettem csendes, önkívületi állapotban. Kiszálltam az autóból, és finoman becsaptam az ajtót.
Ennek 8 éve. Azóta nem volt slusszkulcs a kezemben. Az, hogy nekem volt elsőbbségem, és nem rontottam el semmit, nagyon gyenge vígasz volt.
Hogy hogy jött ez most elő? Úgy, hogy döntöttem, ennek vége. Idén tavasszal megtanulok vezetni, ha a fene fenét is eszik, vagy ha nem, akkor is.
Beülök a volán mögé, és nem leszek pupák! Ha kell, kiszállok a kocsiból, és megverem, akit kell. Ha meg erősebbnek bizonyulna, futni még mindig elég gyorsan tudok.
Vigyázat, a gépezet beindult...senki sincs biztonságban.
Jövööööööök!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése