Létünk elengedhetetlen feltétele az alvás, vagy már egy másik dimenzióban vagyok?

Eddigi életem során szentül meg voltam győződve, hogy az alvás nélkülözhetetlen feltétele a mindennapos létünknek. Erre a kollégiumi évek csak bizonyságul szolgáltak, ugyanis a heti sűrű programjaink után semmi sem esett jobban, mint egy végigaludt hétvége, déli keléssel, délutáni reggelivel, aztán egy kis fetrengés a Tv előtt, és eljött az esti szunya ideje.

Ám minden teória megdől egyszer, újraértelmezzük a világot, új kérdések merülnek fel. Az én életemben most jött el az ideje, hogy az alvást, mint létszükségletet újraértelmezzek.

Természetesen már bajlódok a kérdéssel egy ideje, de mostanra már olyan mélységekig jutottam, hogy talán megdőlni látszik eddigi összes elméletem.

A kezdetekben arra gondoltam, hogy pár hét, és minden megint a régi kerékvágásban lesz. Legalábbis alvás szempontjából. A pár hét eltelt, utána nyugtatgattam magam az 1-2 hónap elméletével. Talán még azt is ki lehet bírni, bár azelőtt a pár nap is lehetetlennek tűnt.

Jelenlegi helyzet szerint 8 hónapja nem volt egy nyugodt éjszakám. Mostmár úgy érzem, bármi lehetséges, akár az is, hogy valaki a levegőtől hízik.

Ez valami olyasmi lehet, mint amit a távolkeleti hegyek tetején élő papok csinálnak. Az elején őrült tiltakozás, az emberi elme felülír mindent. Éjszakai kiborulások, sírás, dühöngés, probléma megoldásának keresése. De miután az ember 8 hónapon keresztül kérdezgeti, hogy miért? És mennek a találgatások, hogy melege van, fázik, viszket a bőre, túl kemény a víz, szomjas, éhes, túl sokat evett, bekakált, bepisilt, fáj a hasa, fáj a torka, túl sötét van, túl világos van, túl sokat aludt, túl nagy a csönd, nincs elég csönd, nő a foga, hajszál van a ruhájában, nem jó az új pelus...és eljut az őrület határáig, aztán megállapítja, hogy nem alszik, és kész!

Szépen lassan beletörődik, hogy ez így van, ellene tenni semmit nem lehet. És ekkor, az önfeladás pillanatában veszi észre, hogy a világegyetem fizikai törvényei megdőlni látszanak: igen! Lehet élni alvás nélkül!

Következőnek megpróbálhatunk egy téglát összetörni a hasunkon, vagy majd gyermekünk megpróbálja, aki olyan új dimenziókba segít minket betekinteni, amelyekről nem is álmodtunk volna. Ezek után meg pláne nem fogunk.

És a kérdésekkel teli éjszaka után feljönnek az első sugarak, halk motoszkálás a gyerekszobából, a világ legédesebb pofija vigyorog kifelé, teli életenergiával, és az összes eddigi kérdés marad a következő éjszakára, kezdődik a nap!

Neonatológia

A legapróbb nyikkanásra összerezzenő emberek, alvás hiányában bedagadt vörös szemek, azelőtt szerelmi mámorban úszó, s most egymást okoló párok, sziszegő, ölni tudó hangok a másik felé, hogy idegen meg ne hallja: " Add már ide a böfis kendőt, nem látod, hogy a földre hányt már megint???"

Igen, ez a Neonatológia. Hogy mi az a neonatológia? Ez egy újabb olyan szó, amit megint a neten kell megkeresni, mert mostmár bizony így beszélnek az emberrel: "Menjen a neonatológiára!". Az ember meg bólogat, hogy jó, aztán élete szerelme felé súgja, hogy az meg mi, mire élete szerelme, akinek a vállán egy kisebb nyálcsomó van, visszasziszeg, hogy "Honnan tudjam? Miért nem kérdezted meg?", és az ember kételyek közt ballag haza, hogy vajon mi is történt aznap. De este boldogan néz párjára, ott van, megtalálta! Csecsemőgyógyászat! Hogy ez pontosan mit takar, az már a fenét se érdekli, irány a neonatológia!!!

A kezdeti lelkesedés hamar alábbhagy, mikor kiderül, hogy hetekkel előtte időpontot kell foglalni. És mégalább hagy a lelkesedés, amikor kiderül, hogy ezt csak szerdán 9 és 10 között teheti meg, és tovább romlik a helyzet, mikor az éjszakai őrület miatt a szerencsétlen újdonsült szülő harmadjára alussza át ezt az időpontot. Na de ezért van mobiltelefont, amit beállíthatunk ébresztőre, és amit elfelejtünk töltőre tenni. Nem baj, egy nap már nem oszt nem szoroz, három hét múlvára csak sikerül időpontot adnia a kedves hölgynek, és az ember fia meg reménykedik, hogy az ordító gyermek által okozott átmeneti vagy végleges halláskárosodástól jól értett-e mindent.

Aztán eljön a várva várt nap. Irány a neonatológia. Időpontra megyünk, nemhiába, azért mégiscsak uniós ország vagyunk, nem hagyják a szegény csecsemőket, és pláne annak szüleit várakozni.

10.45-épp hogy odaértünk.

A váróteremben a hangulat már a tetőfokára hágott, de azt hiszem, ezen a helyen más állapot nincs is. Kismamák dugdossák a cumisüveget, mert mostanság cumisüvegből etetni egy 6hetes csecsemőt egyenesen bűnözésnek számít, másik anyuka idegből rázza a gyereket, hogy ne ordítson teli torokból, apuka meg meri kérdezni, hogy ha nemrég evett, akkor minek csináljon újab adag tápszert, anyuka enyhe pszichikai nyomást gyakorolval odasziszegi: "Azért mert ooordíít, nem látod? Ordíííít" Eközben bentről egy másik gyerek visítása szűrődik ki.

Én megelégedetten nyugtázom, hogy oké, ez a 6 hét nem csupán minket viselt meg. Ránézek az én kis drágámra, aki békésen nézdegél a duplasúlyával, mintha nem is értené, mit kell itt ordítani, és olyan áldott jó gyermek, hogy nem is értem, mi miért is panaszkodtunk.

Az idő pereg, és 11.40-re már olyan dühroham kezd kitörtni rajtam, hogy legszívesebben beverném az ajtót. Hogy merik így megváratni ezeket az ártatlan gyermekeket? Hát ez kész kínzás!!!!

Utólag átgodolva csak nekünk, mert a mi kis drágaságunk békésen nézegetett körbe, rá a pszichés nyomás még nem hat, de a felnőttek között már egy se volt ott épp idegrendszerrel. Talán ezt a neonatológiát valamilyen idegölőként is fel lehetne haszálni a hadseregben.

És amikor már úgy érzi az ember, hogy nincs tovább, egyszercsak szólítják.

Megnyugodnék én, tényleg, hogy végre értelmet nyert ez a várakozás, ha nem pontosan azokat a vizsgálatokat csinálták volna meg, amit a háziorvos minden egyes alkalommal letesztel. De ha ennek értelme nem volt, legalább kaptam egy-két jó tanácsot. Mostmár lehet vágni a körmét. 6 hét után. És én akkora hülye vagyok, hogy közlöm: " hát nekünk már másnap vágni kellett, olyan hosszú volt", mire jól le lettem teremtve, hogy 2 hétig nem lehet!!! Miután a téma okafogyottá vált, a doktornő csak pár percig osztotta az eszet, és mivel nem aludtam egész éjjel, eszembe se jutott, hogy egyszer pont a csecsemős nővérek vágták le neki. Ezek után még egyéb témákban is volt ingyenes ész-osztás, és ezzel végeztünk is.

Boldogan lépek ki újra a bömbölő valóságban, édes drága gyermekem még mindig a legnagyobb békében, és hihetetlenül büszke vagyok, hogy mi voltunk az egyedüliek, akiknél nem volt balhé.

Igen...az én kicsi fiam!!!

Beülünk az autóba, Ákosom kinyitja a szemét, aztán a száját...és torkaszakadtából elkezd bömbölni.