Én soha nem állok a gyerek útjába, ha valamit tanulni akar, hadd fejlődjön.
Így történt az is, hogy néha megkapja a Nikon-omat, nagy intések között, hogy ezzel óvatosan, szépen játszunk, csak a szőnyegen, vagy az ágyon. Jó, bevallom az is motivál, ha az arcomba üvölt egy ideig, és egy kis csendet szeretnék. Szerencsére érzi a dolog súlyát, pláne, hogy alig bírja el, és tényleg szépen játszik vele.
Minap átnéztem a képeket, és 1-2 ismeretlent is találtam köztük. Végignézegetve már látszott is a fejlődés, amit a gyerek produkált.
A fejlődés 1 hónap alatt ment végbe, ha az életkorban nagyon pontosak akarunk lenni, akkor 19 és 20 hónapos kora között, ha pedig érthetőek akarunk lenni, akkor 1,5 éves és 1,5 éves kora között.
Íme az első fotó. Ismerkedés a gépezettel, kicsit céltalan még a képszerkesztés:
A második fotónak már tárgya is van: a mosható pelusok, és a babaruhákból álló kupac, amely egyben dokumentációként szolgál ahhoz a tényhez, hogy anya nem pakolja el rögtön a mosott cuccot.
A következőnél már arra gyűjtött bizonyítékot, hogy nem mindig figyel ám anya, és netezget kicsit napközben, aztán meg azt mondja apának este, hogy nem volt egy perc nyugta se.
Bizonyíték gyüjtés után a napi elfoglaltságait örkíti meg: fetrengés az új matracon, ami azért volt a földön, mert az ikeában jól összecsavarták, Bal sarokban megy a tv, a játékpolcon fura mód rend van, és az a homályos pamacs balra, ami belóg a képbe, na az a mamuszka, amit minden nap fel kell venni a hideg időkben. A mellette levő fotó pedig csak azért készülhetett, mert az előzőről lemaradt a lényeg, a cumisüveg.
Az utazás pillanatai is fontosak, főleg azok a ritka kivételek, amikor nagymama ül mellette, és anya végre elöl is ücsöröghet kicsit.
Végezetül a művészet kiteljesedése az élénk színekben, éles fókusszal a lényeges dolgokon, és egy absztrakt beállítással befejezve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése