2011. december 2., péntek

Egy kabaréért nem kell messzire menni...elég a legközelebbi kórházig

Erősen gondolkozok, hogy egy egészségügyi blogot kéne írnom. Na ha egyszer nem kell majd heti 4 alkalommal dokit látnom, leszállok a témáról, ígérem.
Ha író lennék, még lehet egy regény is összejönne belőle, semmi mást nem kéne tenni, csak leülni a kórház folyosóján, és villámsebesen írni mindent, ami történik. Vagy dráma lenne, vagy vígjáték. Talán inkább színházban állná meg a helyét. És ezért még fizetni sem kell. Sőt, ha Nyíregyházán ül az ember, ott mégcsak meg se fogja kérdezni senki, hogy miért ül itt egész nap. Debrecenben már neccesebb a helyzet, mert akad 1-2 olyan elvetemült asszisztens, nővér, orvos és még főorvos is - a marha fajtájukat - ,aki megkérdezi, hogy az embert, mire vár, segíthetne-e. Felfoghatatlan.
Na de nem így van ez a külföldiekkel. A Debreceni Klinikán azért elég sok diák van a 4.világ országaiból, vagy hogy is szokták mondani, ha fogalmunk sincs honnan?
Rohangálnak a Mohammedek, Rahmanok, akik egész jól törik az angolt, a magyart meg aztán egyáltalán nem beszélik. És vannak a front túloldalán az egészségügyi dolgozók, akik egész jól beszélik a magyart, azonkívül meg semmit. Nem hibáztatom érte őket, a kommunizmusban biztos nem mehettek cserediák programra Angliába, angol fakt se volt. Ha mégis sikerült angolul tanulniuk, akkor nagyon jól elsajátíthatták azt a "hóárjú"-akcentust, amit az orosz tanárok angol tanárrá átképzéséből nyertek.
Tehát van a 2 front, ami csak az összecsapásra vár, és egy hosszú kórházban töltött várakozás a lehető legjobb alkalom erre.
Megérkezik 3 fiatal. Ákos szerint franciák, nekem inkább vmi terrorgyanús nép tagjainak tűnnek. Valószínűleg itt tanulnak, mert ugyan van menekülttábor is Debrecenben, de elég jól öltözöttek. A rövidhajú lehet az agy, a csaj a kismama, a kecskeszakállas meg az apuka-jelölt.
Megérkeznek tanácstalanul a teli váróba, próbálják megfejteni az ajtókra kiírt jeleket, kevés sikerrel. Aztán már nyílik is egy, kilép egy munkában elhavazott szőke feltupírozott, melírozott hajú középkorú hölgy: "terhesambulanciára beadatlan papírok?". Nagyon előrelátóan a külföldiekre rá se néz, nehogy véletlenül hozzá szóljanak, de a rövidhajú valahogy mégis úgy érzi, itt az alkalom, és a megfelelő ember, gyorsan lecsap rá egy stóc papírral.
Mi az 5.sorban ültünk, nem hallottuk mit mond a srác, de érdekes módon a választ szerintem még a váró másik végében is hallani lehetett, hogy jól megértsék: "Hozzám magyarul beszéljen, mert én nem beszélek más nyelven!" A válaszokat elnyelte a tér, mert nem akart kiabálni a gyerek, úgyhogy csak a párbeszéd egyik szereplőjének részét tudom megosztani:
"Vannak irataik?", "Papírok", "I-ra-tok", "Passport", "passport", "biztosítás?", "PASSPORT", a végén kezdett belefáradni, mert jó hangosan, érthetően, tagoltan ennyit mondott: "ITT VÁRJANAK! MAJD HÍVJÁK ÖNÖKET!".
Azzal elviharzott, és becsapta az ajtót. 5 perc múlva egy másik asszisztenst kaptak el, na annak már nagyobb rutinja volt, és rögtön jó hangosan közölte velük, hogy hol várjanak. Aztán már csak kulcsszavakat használt: "OTT! OTT!"
Nem tudom, hogy e szavak közül melyik lehet benne a Kezdőknek magyarul c. könyvben, talán egyik se, mert ugyanúgy álltak OTT.
Ákos megbökött, hogy nem akarok-e odamenni fordítani, mondtam, hogy sajnálom, de olyan rossz hónapok vannak mögöttem, hogy most kijár nekem egy kis szórakozás. Amúgy is, miért nem kaptak el egy dokit, azok beszélnek angolul.
Pár pillanat múlva, egy Musztafa esett ki az ajtón, valószínűleg kizavarták bentről, hogy menjen ki fordítani, mert teljes tanácstalanságban nézett szerteszét. Nem lehetett a magyar nyelv mestere ő sem, mert 5 perces magában álldogálás után visszaosont a rendelőbe. Többé nem láttuk.
A komédia le is zárult, mivel megjelent egy orvos, és behívták őket, minket meg az ultrahangra.
Ott megerősítették a hitemet, hogy amit Nyíregyházán mondanak, nem kell meghallani, mert ők Debrecenbe küldtek, akkor meg azt kell meghallani, amit itt mondanak. (Ez azután bukott ki, hogy a pesti tanácsadásra reagálva Nyiregyen nagyon kedvesen próbáltak meggyőzni, hogy felejtsem el ezt a gyereket, úgyis szar életünk lesz).
Egyébként minden tökéletesnek tűnik még mindig a genetikai ultrahangon, de Pesten mégiscsak jobb cuccok vannak, és ők ezt figyelembe is veszik.
Másnap Nyíregyházán komolyabban folytatódott a kabaré, vagyis az inkább már tragikomédia volt.
Eredeti terv szerint csak a háziorvoshoz készültem, hogy pecsételje le a kiskönyvemet. Már korán ott voltam, az asszisztens megcsinálta az EKG-t, ami szerinte tökéletes lett, aztán megmutattam neki a vérképemet, ami szerinte szintén tökéletes (én úgy gondoltam vérszegény vagyok, láttam már párszor ezeket az értékeket, na de tudom én mi a beteg dolga: a mély csend), majd 30 percen keresztül pletyizett nekem, zsibbasztott, mert nem volt még más beteg, ezalatt elfogyasztotta a szendvicsét egy bögre kávéval, és azt is megtudhattam, hogy valahogy nem megy le a falat a torkán mostanában, de az okát nem tudtuk meg, hogy miért.
Aztán megjött a doki. Személyiségi jogokat nem akarok sérteni, ezért nem írom le a következő 5 percet, legyen annyi elég, hogy a 80 körüli doki átöltözött a térelválasztó függöny mögött, ami derékig ért (a plafontól a derekáig).
Megnézte a torkom, mert fáj, nyugtázta, hogy vírusos torokgyulladás, és hogy miért kaptam el, öblögessek sós vízzel, ennyi. (Érdemes orvoshoz járni) Aztán megnézte a "tökéletes" leleteimet, és már küldött is a kardiológiára sürgős papírral, és azt is közölte, hogy olyannyira szar a vérképem, hogy szerinte vénásan kéne kezdeni a pótlást, amit azért én szintén túlzásnak tartok, ilyen vérképem volt Ákossal is, mégis elég volt a vas tabletta. Na de nincs mese, addig nincs pecsét, amíg igába nem hajtom magam.
Villámgyorsan irány a kardiológia nagypapa örömére, aki így egy egész délelőttön keresztül próbálhatta megfékezni pici unokáját a ház teljes lerombolásától.
A portán megkérdeztem merre kell menni, mert mindenhol azt az utasítást kaptam, hogy a régi szülészetre, arra meg már sajnos nem emlékszem, hogy hol születtem. A portán egy biztonsági őr nagyon kedvesen egy idős párra mutatott, hogy ők pont odamennek. Na, gyorsan a nyomukba szegődtem, és ahogy elhagytuk az első épülettömböt, ők megtorpantak, és rájöttek, hogy eltévedtek. Ez az én szerencsém.
Befutottam a legközelebbi épületbe, ahol szintén azt mondták, hogy a kardiológia az a régi szülészet. Nem tudom, miért gondolja mindenki, hogy én jártam ott. Aztán kb ugyanolyan fejjel bámultam rá, mint a kérdés előtt, és akkor végre hajlandó volt elmondani a szőke nők nyelvén is: a bordó-sárga épület. Na ez a beszéd, kérem!
A betegfelvételnél megmutattam a beutalómat, elküldtek a C/8-ba. Ott leadtam a papírjaimat, röpke 20 perc után kijön a nagyon kedves platinaszőke 50 éves asszisztens pokolbakívánó tekintettel, és elküldött vissza a betegfelvételre, hogy "vetessem fel magam". Érdekes. Visszamegyek, mostmár 10-en álltak a sorba. Beadom megint a beutalómat, és megkértem őket, hogy akkor mostmár ne csak nézzék, hanem "vegyenek fel". Erre felvettek. Vissza a C/8-ba, és izgatott várakozás a kedves szívbetegekkel, akiknél az átlagéletkor 75 és a halál között volt. Türelmesen vártam, a többiek mérges tekinteteket vetettek arra, akit előbb hívtak be, néha kijött a szöszi, és nagyon humánusan ráripakodott az öregekre, hogy írják alá a papírt "gyorsan, ügyesen", ehhez helyet a falon biztosított. Valamelyiket az ajtóhoz hívta, szerencsétlen ugrott, pedig láthatóan minden erejét össze kellett szednie hozzá, aztán a nő gondolt egyet, és úgy tolta ki a bácsit egy szó nélkül, hogy rányomta az ajtót az orrára. Más papóka ott ült már órák óta nyugodtan várva, mikor odaszaladt egy nővér, hogy ő még miért van  mindig itt, mikor ő töltötte ki a papírjait, és csak egy aláírás kell már rá. A mellettem ülő nénikének, aki a Debreceni Egyetemen volt valamikor tanársegéd, és azt mondták neki, hogy tanuljon meg olvasni, és a nyelvét műtötték, de senki rá sem nézett, és most úgy elfertőződött, hogy megint műteni kell, és a fülével bentfeküdt, de már csak akkor nézték meg a fülét, amikor hazaengedték, így járnia kell oda is kontrollra, innen meg tegnap elzavarták, mert nem voltak meg az 5 évvel ezelőtti papírjai, hát őt 2 óra várakozás után végre bejutott.
Addig még meghallgattam 2 másik nőnek a rémtörténeteit, és már szólítottak is. Bementem határozottan, kedvesen, és láss csodát, még szöszi is kedves volt velem. Értetlenül álltam a helyzet előtt, de azért iparkodtam követni az utasításokat, nehogy balhé legyen, hogy tökölök. EKG, vérnyomásmérés, szívultrahang. Az egyetlen vicces dolog, hogy hanyattfekve egy alma nagyságú gombóc emelkedett ki a hasam jobb oldalán. El is repült az idő, kiderült, hogy én is "szívbeteg" vagyok. (Ha én ezt tudtam volna a tesióráknál...). A billentyűim nem zárnak jól, de ez semmit se jelent, szülhetek, gondozni se kell, újból kiderült, nem vagyok tökéletes. Azért rákérdeztem Boti betegségére is, nem mondott konkrétan semmit, mert hogy nem tudja a súlyossági fokozatot, de egyetértett abban, hogy jó eredményekkel műthető, és nem kezdett el szörnyülködni, hogy minek akarom megtartani.
A 32.héten kell visszamennem kontrollra, aminek semmi értelmét nem látom, miután a doktor annyit mondott, hogy ettől nagyobb bajom sose legyen. Persze a váróban azért a billentyűs hölgy megnyugtatott, hogy nehogy azt higgyem, hogy ez rendben lesz, mert neki is így kezdődött.
Irány a háziorvos, még épp odaértem a rendelés végére. Boti szívéről ő csak annyit mondott, hogy az még alakul, lehet nem lesz semmi, mert szerinte összenő. Ha nagyon nagy a sövényhiány, akkor meg megműtik, és rendben lesz, és hogy milyen okos vagyok, hogy inkább megyek szakemberekhez, minthogy azokra hallgassak, akik el akarják vetetni. Na, végre valami elismerés.
Aztán megnézte a leleteimet, és egy minimális túlaggódásos beszéd után végre lepecsételte a kiskönyvemet, úgyhogy végre mehettem haza, a gyulladt torkommal, a beteg szívemmel, a pocsék vérképemmel kiheverni egy újabb egészségügyben tölött napot.

2 megjegyzés:

kitti írta...

nem semmi:S

Gy. írta...

Idézlek: "a marha fajtájukat"! :D
Bocsi, tudom, hogy milyen megélni ezeket a napokat (nekem is volt részem már 1-2 ilyen történetben), de mégis jót derültem az érzékletes megfogalmazáson. Azt nem írtad le viszont, hogy a Nagypapánál hogy alakultak mindeközben a dolgok, de talán a másik helyen olvastam, hogy minden rendben volt. :)