Egy hét komoly tapasztalat után megérett az idő arra, hogy ugyan nem tudok megállni, se normálisan egyenesen menni, de irány a város(London belváros). Tulajdonképpen e célból vettem, hogy munkába járjak vele, ideje bevégezni a végzetünket.
Helyzetet felmértem, 5 km, előzetesen legyalogoltam, 1 óra. Hát nincs más hátra, mint start. Természetesen Ákossal próbaút vasárnap.
Próbaút eredménye: Az 1 órás gyalogutat sikerült megtenni 1 óra 20 perc alatt görkorival. A víz szakad rólam, a lábam görcsben, a csontjaim szétesnek, a hátam bal fele még egy múltheti húzódás emlékét idézi, a jobb felső karom belső oldala tenyérnyi területen véraláfutásos. Ez egy hatékony megállási mód eredménye, amit a villanyoszlopra való felcsavarodásnak hívnak. Csak egy szemlélő volt, de az vissza is fordult. Később persze felfedeztem az alsó karomon, és a lábszáramon is ismeretlen eredetű foltokat, de az már olyanszinten eltörpül a karom mellett, hogy szégyellem megemlíteni is. De, még mindig életben.
Másnapra újra felvettem ezt az átkot, és irány megint. Már csak 1 óra volt. Legalább a gyaloglási tempót sikerült felvennem, és nincs több kék folt...legalábbis nem érzem. Ezek után már teljesen meg voltam győződve arról, hogy haldoklom. Éjszaka csak annyit éreztem, hogy a lábaim lehet nem maradnak meg a helyükön, és leszakadnak. Vagy tőből, de lehet csak térdtől.
Következő nap olyan felhőszakadás volt, amit csak az égiek küldhettek életbenmaradásom érdekében. Ez az egy nap szünet olyan erőt adott, hogy szerdán mintha csoda történt volna.
Na nem mintha száguldozásról beszélhetnék, de a reggel 7 órai ragyogó napsütésben még elesni se volt kedvem, a lábam se fájt, és még időm is volt leülni a Temze parton, és bámulni ahogy felhúzzák a Tower hídját. Lehet csak álmodtam.
Aznap már Édesanyám is felhívott, hogy életben vagyok-e még. Örömmel közöltem vele, hogy túlvagyok a mélyponton, nem sejtve, hogy másnap hajnalban a 3. segges után leveszem a korit, és a pokol fenekére kívánva ezt az ördögi eszközt, szitkozódva végiggyaloglom a maradék távot.
Mindennek egy hete. 4 napja tünetmentes vagyok. Nem estem. 40 percnél járok, amit ugyan még félóra alá kell csiszolni, de nem fáj semmim, nincs halálfélelmem, és ami a legfőbb, sikerült terjesztenem a kórt.
Szabad óráimban nézem, ahogy Ákos élvezi a sebességet új szerzeményével, levetve válláról azt a gondot, hogy nem tud megállni, aztán előjön egy bokorból, és folytatja. Néha elvesztem szem elől, kétségbeesek, de végül hallom a megnyugtató tompa puffanást, és megnyugszok, itt van a közelben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése