Azok után, hogy hetek óta nem ébredtem kipihenten, illetve fel se fogtam, hogy felkelek, mert 5-kor még sötét van, és 10 percem van rá, hogy elkapjam a buszt(hamarabb ugyanis nem vagyok hajlandó felkelni), aztán délután zuhogó esőben haza, este ágybazuhanás, és másnap megint minden előlről, és ha netán 7vége jön, akkor 12 óra alvás, kómás felébredés, és már megint hétfő, hát ma reggel csoda történt.
Jól kiérdemelt szabadnapomon végre kipihenten, ember időben (7.25) ébredtem fel. Nyoma sincs a tegnapi félórás sírógörcsnek, amit egy teljesen ismeretlen nő blogja váltott ki, aztán a félórás röhögőrohamnak, amit már megindokolni sem tudok, de annyi biztos hogy a földrekényszerített.
És nap sütött be az ablakon! Nap!!! És madarak csicseregnek, és süt a nap, és én ordítani szeretnék még akkor is amikor rendezetlen égnekálló össze-vissza csavarodó hajjal felhúzom a rolót a tetőtéri ablakon, amit nagyon óvatosan kell megtennem, mert kb mióta beköltöztünk nem működik rendesen, kibámulok a napba, és vki a szomszéd ház szintén tetőtéri abakából az arcomba bámul.
Még az se érdekel, hogy a konyhában kb 10 fok lehet, boldogan megcsinálom a kis reggelimet, megfőzöm a kávét, felkeltem a szomszédokat a kávédaráló hangjával, ha netán elaludtak volna, és visszakucorodok a jó melegbe.
A kávémat szürcsölgetve átnézem a neten a napi teendőimet: hogy lehet legkönnyebben megjárni az üzleteket az Oxford streeten, aztán le a fürdőbe, és hihetetlen de van időm emberi formát varázsolni magamnak.
És nincs más hátra, mint leellenőrizni, hogy megvan-e a bankkártyám, és talán úgyse veszek semmit, mert az összes ruha ami normáliss állapotban rám jönne, már nem, és az összes többi, ami majd kelleni fog, még nem jó. Azért mégis megvan a remény, hogy a nap végén magyarázkodnom kell majd kicsit, hova is tűnt az a pénz, és miért is volt szükség minderre.
És a legboldogabb emberként lépek ki a napba, teli reményekkel, és 'a világ szép'-érzéssel, és irány, irány London baby....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése