Két kutyánk volt egyszerre. Két kan. Az egyik egy 60 kilós bernáthegyi-kuvasz kereverék, Báró. Örökölte a bernáthegyiek iszonyat méretét, és súlyát, valamint a kuvasz mérhetetlen hamisságát. Gazdáival, és a gyerekekkel olyan volt mint egy kezes bárány, de ha egy idegen akart belépni, az az életével játszott. Kölyökként került hozzánk azzal a jó szokással, hogy kinyírta a csirkéket.Sokmindenre megtanítottuk, szinte szavakból értett, és kommunkikált velünk, és egy idő után a megkopasztott csirke felett őrködött, nehogy a macskák elvigyék, csak azért, mert Édesanyám megkérte rá. Mikor újra kiment, a csirke sértetlenül volt a tálban. Egyetlen dolgot nem tudtunk megváltoztatni, hogy akár ölés árán is, de megvédjen minket.
Ugyanekkor került hozzánk egy másik kölyök is, Tarzan, akiben semmi veszélyes nem volt, de nem is volt egy agytröszt. Agár vér volt benne, jóval kisebb, fele annyi súllyal és ésszel. Szerettük őt is, de egyértelmű volt mindenki számára, hogy súlynál és értelemnél fogva Báró az úr.
Egy ideig nem is volt semmi gond. Apró féltékenykedések mindkét félről, semmi különleges.
Aztán egy idő elmúltával Tarzan úgy gondolta, hogy fordítani kellene a dolgokon. Egy reggel arra mentünk ki, hogy Tarzan Bárónak ugrott. Félelmetes vonyítás, nyüszítés, agresszív hörgések közepette hamar kiderült ki az erősebb. Báró a torkánál fogva szorította a földre Tarzant, de az csak nem akarta megadni magát. Báró az ordibálásunkra elengedte, de Tarzan újra nekiugrott.
Ijedtünkben vízzel locsoltuk le őket, mire szétmentek.
Ezek után ügyeltünk arra, hogy külön legyenek zárva, de nem tudtuk elkerülni, valahogy átjutottak, és Tarzan újra meg újra nekiugrott Bárónak, és véres nyakkal végezte.
Nem számított, hogy Báró nagyobb, hogy okosabb, hogy mindig ő fog győzni, Tarzan mindig nekiugrott, és Báró sosem végzett vele. Talán mindig kapott egy újabb esélyt, hogy belássa, nem az ő pozíciója vigyázni ránk, mert ő nem tud.
Alkalmatlan volt rá, nem is akarta igazából, csak nem tudta elviselni, hogy valaki jobb. Újra és újra megkapta az esélyt, de semmi sem változott.
Ha hagyjuk befejezni a történetet, nyilván egy nap Tarzant ott találtuk volna élettelenül heverve a kertben. De ezt megelőzve elajándékoztuk egy olyan helyre, ahol nem volt másik kutya.
Ő a kutya....ember verzióban meg....ha nem érti...sajnos nem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése