Botinak

Kedves Botond!

Másfél éve annak, hogy azt mondták nekem, felejtselek el Téged.

De te ütöttél-vágtál, tomboltál, és minden mozdulatoddal azt mondtad, hogy jól vagy,

Mintha csak most történt volna, pedig nagyon hosszú volt ez az idő.

Vártunk...és féltünk....őrlődtünk és veszekedtünk...de nagyon vártunk.

A józan ész és az érzelmek váltották egymást. Néha a kétségbeeséstől sírtunk, máskor a nyugalom szállt meg minket.

Hosszú volt a várakozás.

És eljött az este. Épp egy évvel ezelőtt.

Ilyenkor már fájt. Nagyon. Meg voltam győződve arról, hogy neked semmi bajod nem lesz. 120-szal száguldottunk hajnal 1-kor Debrecenbe, ahol vártak Téged. Megállított a rendőr is egy faluban, de megkönyörült rajtunk, és elengedett.

Tudtam, hogy minden rendben veled, és csak azon siránkoztam, hogy adjanak epidurálisat, mert anélkül nem tudlak világra hozni.

Hiába könyörögtem, Te jöttél, nem vártál. A magad 4400 grammjával. Nem tököltél, hipp-hopp kint voltál, és kiabáltál mindenkivel. ...Kicsi méregzsák.

Eltelt egy év. Nem volt könnyű. Te mit sem tudtál a dolgokról, boldog voltál és jól érezted magad, azokkal a gondokkal küzdöttél, mint a többi csecsemő. Hasfájás, fogacskák...

Minden rendben volt, csak vagy apa vagy anya sírt titokban.

És eljött az az idő is, amikor el kellett engednünk a kezedet, és idegenekre bízni. Amikor mosolyogva feküdtél és becsukták az ajtót előttünk, ahová már nem mehettünk veled.

Te mosolyogtál, mi zokogtunk.

Zokogtunk, mert a halálba küldtek Téged, hogy élhess.

Kicsi Boti. Veled akartunk lenni, de nem tehettük.

De tudtuk, hogy jó kezekben vagy.

Nincsenek véletlenek. Nem a véletlen vezetett el azokhoz az orvosokhoz, akik bíztak Benned.

akik biztattak minket is, és nem a véletlen vezetett el minket a legjobb szakemberekhez.

Nem volt protekciónk, mégis azoknak az orvosok kezébe kerültél, akikért mások küzdenek, harcolnak. És Neked egyenes utad volt hozzájuk, akik azért gyógyítottak, hogy élj, nem pedig pénzért.

De azt is tudom, hogy még a legjobbak is tehetetlenek lettek volna, ha nem vigyáznak Rád Odafentről.

Kicsi Boti. Egy hónapja még attól rettegtem, hogynem tudunk ma ünnepelni. Rettegtem, hogy ha megállítják a szíved...és mi lesz ha...és én belebolondulok, ha nem hoznak Téged vissza nekem.

Aztán a napok, várni, hogy az idő teljen, és várni, hogy ne csörrenjen a telefon, várni, hogy mikor láthatunk végre. Minden nap várni valamit, legalább egy kis eredményt, egy biztató szót, amíg haza nem vihettelek.

És eljött a ma. És itt vagy, túl mindenen. Olyan huncutul és zsiványul, erősen és akaratosan, izmosan és pihe-puha husikákkal, harapsz, nevetsz, ütsz,és simogatsz. Zavarba hozol és megnevettetsz idegeneket, és olyan de olyan szép vagy azzal a rongy kis természeteddel együtt.

Ma egy éve, hogy először hallattad a hangodat a világgal.

Kimondhatatlan hálával tartozok Istennek, hogy Te megérkeztél közénk, és hogy így vigyázott Rád eddig is. Nincsenek véletlenek. 

Botond. Kicsi Botond. Lehet, hogy sokan voltak a születésed ellen, mégis itt vagy köztünk. Volt aki azt mondta, hogy szörnyű sorsod lesz, mégse volt semmi bajod, és fejlettebb és erősebb vagy a korosztályodnál.

Egy év eltelt, és rengeteget tanultál... de mi annál többet.

Miért is sírok most, mikor itt alszol csendesen, hogy reggel őrült erőket megmozgatva forgassátok fel bátyáddal az egész házat?

Édes kicsi Botond. Csak annyit tudok mondani, hogy nagyon örülünk Neked!

Legyél mindig ilyen kis zsivány, és tudd, a földi léted nem véletlen!

Boldog születésnapot Kismókus!!!!

Nagyon szeretünk.