Vívódás...és egyben a vége is

Egy kicsit eltűntem.

Annyi gondolat merült fel bennem, hogy nem tudtam velük mit kezdeni, de aztán arra jutottam, hogy mégiscsak kiírom magamból.

A legutóbbi bejegyzésemhez kaptam egy kommentet természetesen név nélkül.

Nem idézném az egészet, mert mindenki elolvashatja, nem töröltem, de talán a végét bemásolom:

"Én azt gondolom,hogy önnek ha ilyen sok ideje van írogatni,akkor írjon inkább könyvet, és ne egy kórházat járasson le, vagy menjen dolgozni,mint azt más sok ember teszi."

Elgondolkodtató, hogy elkezdetem írni egy személyes blogot. Ez nem mások lejáratására találtam ki, ez egy személyes blog. Ebben azt írom le, ami velem történik. Ha ezzel igazságot kell kimondanom, és valakinek ez fáj, nagyon sajnálom. Nem arról írok, hogy valakinek székrekedési problémái vannak, és odateszem a nevét is, hagy röhögjenek rajta, vagy írhatnák egy kifigurázó bejegyzést erről a hölgyről, meg a "más sok ember teszi" megfogalmazásáról. De ez a blog nem erről szól.

Sajnos a kommentált történet a mi történetünk, és nem fogom visszatartani azt az információt, hogy Botiért mennyit kellett küzdenünk, mert a helyben csak annyi segítséget kaptunk, hogy vetessük el, és ezt félórán keresztül magyarázták az arcomba, holott ezt a szívrendellenességet már 30 éve jó eredményekkel tudják gyógyítani. Ha valakit bánt az, hogy én őt megtartottam, és most egy nagyon erős, gyönyörű szép, mosolygós és élni akaró babám van, hát nem tudom szavakba önteni, egyszerűen azoknak az embereknek a véleménye NEM ÉRDEKEL.

Nem érzem úgy, hogy pont nekem kéne hallgatnom, aki a gyerekéért küzd, csak azért, mert a nővérkék kávézgatnak ahelyett, hogy felvennék a telefont, és azt sem érzem hibának, hogy egy másik városba viszem, ahol sokkal nagyon odafigyelést kap.

De ez a blog nem csak erről szól. Mindenől, amit nem tudok vagy nem akarok magamban tartani. Főleg vicces dolgokat írtam le, de úgy látszik, amint komolyra fordul a dolog, az valakinek rögtön nem tetszik.

Az én fényképem ott található jobb oldalt. Talán a kommentáló hölgy tudja, hogy ki vagyok. Én nem tudom, hogy ő ki. Vegyem le a fotómat? Nem fogom levenni. Nem fogok az internet adta lehetőségek mögé elbújni.

Fogok pofonokat kapni ismeretlenektől, akiknek egyáltalán nem szól ez a blog? Hát akkor fogok. Ha úgy érzik, hogy van joguk beleszólni más ember életébe, és ezt meg szeretnék tenni, tegyék.

Ítélkezhet felettem, mert megírtam, hogy miket éltünk át. Ha ítélkezni akar, hát tegye.

Úgyhogy marad a blog, marad a fotó, és maradnak a véleményeim.

Ha ezért bántanak, tegyék, nem zárom be magamat falak közé.

És hogy ugyanúgy le fogom írni a legbensőbb érzéseimet, amivel kiszolgáltatottá válok? Azt hiszem azt már ezek az emberek úgyse olvassák végig, mert nem Róluk szól!