Sose tudhatod mikor és hol milyen veszélyek leselkednek rád. A legártatlanabb helyen is előbbukkanhatnak, a legunalmasabb pillanatban is sokkolhatnak, a legidillibb szituációkat is rémálommá változtathatják. A kék ég hirtelen elsötétül, és kész, nincs menekvés. A lábad a földbe gyökerezik, a pillanat óráknak tűnik, és mikor azt hinnéd, hogy már vége, hirtelen arra eszmélsz, hogy még felsírsz éjszakánként a sokkhatástól.
Valahogy egész nap éreztem, hogy óvatosnak kell lennem. Azt hiszem az érzékeim folyamatosan nyomták a vészriadót, és igyekeztem is hallgatni rájuk. Olyan szinten, hogy amikor munka közben WC-re mentem, még az ajtót is lassan, óvatosan nyitottam ki, nehogy valakit ott találjak, aki elfelejtette bezárni belülről.
Már a nap végefelé jártunk, alig 1 óra maradt hátra a munkából, mikor megjelent a főnök és nekikezdett takarítani, mert hogy jön a főnöke lecsekkolni a boltunkat, minden rendben van-e.
Mindenki elkezdte ellenőrizni a számlálóját a tejnek, törlőkendőknek, filterkávéknak, a 10 perces takarításnak, hogy mennyi van még hátra, egyáltalán működik-e a számláló. Aztán gyors takarítás, éppen ki mit tud.
Mivel a nagyfőnök először mindig a Wc-be megy be, és általában senkinek nem jut eszébe ez, felkaptam egy fertőtlenítőt, meg egy tekercs papírtörlőt, és irány a retyó, ugyse kell nagyon mit csinálni, mert hozzánk kultúrált emberek járnak. Egyetlen szabad helyünk se volt, az emberek kérdezgették, hogy van-e még több székünk, nem sok esélyt láttam rá, hogy a Wc-nket nem használja senki.
Sietek, nézem a jelzést, piros-e a kilincs alatt, foglalt-e. Ritka pillanatok egyike, nincs bent senki. Feltéptem az ajtót, és ha még hihetünk a varázslatokban, valaki a fagyasztás cselét alkalmazta rajtam, mert úgy maradtam abban a helyzetben.
Fertőtlenítő a kezemben, papírtekercs a hónom alatt, remélem, hogy csak 2 másodpercig tartott a dolog, mert nekem időmegállásnak tűnt.
Velem szemben 3 lépésnyire a Wc. A jó tágas helynek köszönhetően szépen be lehet látni, nem csak egy lyuk.
Velem szemben a Wc, és rajta valami. Valami meghatározhatatlan. Legalább 150 kiló, nőnemű, szétterpesztett lábbakkal terpeszkedik az ártatlan WC-kagylón, ami el is tűnt alatta. Majdnemhogy hátradőlve élvezi a kényelmet, mintha otthon ülne a fotelben, csak a Tv hiányzott. Bal keze a vaskos combján lapuló szoknyán hevert. Az ég irgalmas volt hozzám, és a szoknya csak finom lábait engedte láttatni, nem többet.
Jobb kezében pedig...kaja. Telejsen elbizonytalanodtam, hirtelen nem tudtam, hogy valakinek a nappalijába léptem volna-e be az esti film közben, vagy ajtót nyitottam a Szörny lakhelyére, aki mindig is itt élt, csak nekem nem tűnt fel.
Csak ült ott velem szemben a nagy, mindent beterítő dög. És evett.
Én már lefagytam, mire ő is elkezdte furcsállani a helytetet. Hirtelen rámmeredt, és mint egy rajzfilmben, enyhe fáziskéséssel hirtelen szemlátomást kikerekedtek a szemei. Következő pillanatban hetykén megigazította combján a szoknyát, mintha befolyásolta volna az egészet, hogy mostmár 3 centicel kevesebbet látok a lábából.
Immáron kikerekedett szemmel, megigazított szoknyával, még mindig evett.
A varázslat mintha hirtelen kiszállt volna belőlem, végtagjaim kiolvadtak, és becsuktam az ajtót. Egyen nyugodtan a szörny a maga barlangjában. Visszafordultam, és gyorsgyaloglásban megindultam az iroda felé.
A főnököm megértően felém fordult, hogy mi történt. De nem értette meg, honnan menekültem, mert amíg én -a rémségek völgyéből visszatáncolva - az élet fontos dolgait értékeltem át magamban, ő csak annyit kérdezett: "A mi kajánkat ette? Miért nem ajánlottál hozzá neki egy kávét?"
